Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.07.07.
A „nem”, nyelvünk legrövidebb szavainak egyike.
Az emberi lélek tömören megfogalmazott függetlenségi nyilatkozata.
Gyakran a jobbítás egyetlen útja.
Mondd ki, ha kell, tanácsolják, és ragaszkodj hozzá.
Olvastam, aki képes nemet mondani, azt saját csillaga vezérli, saját vágyai hajtják, nem rángatják, lökdöshetik azok, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, ezért állandóan másokat akarnak igazgatni. Vagyis, hogy
a határozott, kedvesen közölt nemekkel képes vagy önmagad maradni.
De olykor, mint minden komoly kijelentés, ez is megcáfolható. Mint a következő történetben is.
Délutáni rendelés végén érkezik egy ápolt, szép, határozott fiatalasszony nagy pocakkal, láthatóan a terhesség vége felé jár. Épp pár napja döntöttem el, hogy mostantól, de mostantól aztán tényleg, kizárólag a körzetembe tartozó gyerekeket látom el. Túl sok, fáradok, nem győzöm a kocsiban töltött időt.
Ehhez érdemes tudni, hogy a házi gyermekorvosi ellátás úgy működik (egyébként a felnőtt is), hogy az orvosválasztás szabad, de nekem a körzetembe tartozókat el kell látnom. Szabadságom abban van, hogy a körzetemen kívülieknek én is mondhatok nemet.
Szóval, amikor belép a kismama, azt hiszem, a védő néni küldte ismerkedni és a „kezdőcsomagért” (receptek), valamint a pecsétért jött, hogy én leszek a baba orvosa, de tévedek.
– A doktornőt választottam – mondja határozottan s mosolyog rám kedvesen –, szeretném, ha elvállalna minket.
– Hol tetszenek lakni? – kérdezem.
Mondja a címet, ami ugyan a kerületben található, de nem az én körzetemben.
– Sajnálom, nem hozzám tartoznak, és már nem vállalok körzeten kívülieket – mondom, s eszembe jut, hogy tegnap adtam elő Katinak, az asszisztensnőmnek ezt az ötletbetörésemet, aki jól ismervén engem rezignáltan fogadta bejelentésemet.
Nem akarok már az első napon kudarcot vallani,
De olykor, mint minden komoly kijelentés, ez is megcáfolható. Mint a következő történetben is.
Délutáni rendelés végén érkezik egy ápolt, szép, határozott fiatalasszony nagy pocakkal, láthatóan a terhesség vége felé jár. Épp pár napja döntöttem el, hogy mostantól, de mostantól aztán tényleg, kizárólag a körzetembe tartozó gyerekeket látom el. Túl sok, fáradok, nem győzöm a kocsiban töltött időt.
Ehhez érdemes tudni, hogy a házi gyermekorvosi ellátás úgy működik (egyébként a felnőtt is), hogy az orvosválasztás szabad, de nekem a körzetembe tartozókat el kell látnom. Szabadságom abban van, hogy a körzetemen kívülieknek én is mondhatok nemet.
Szóval, amikor belép a kismama, azt hiszem, a védő néni küldte ismerkedni és a „kezdőcsomagért” (receptek), valamint a pecsétért jött, hogy én leszek a baba orvosa, de tévedek.
– A doktornőt választottam – mondja határozottan s mosolyog rám kedvesen –, szeretném, ha elvállalna minket.
– Hol tetszenek lakni? – kérdezem.
Mondja a címet, ami ugyan a kerületben található, de nem az én körzetemben.
– Sajnálom, nem hozzám tartoznak, és már nem vállalok körzeten kívülieket – mondom, s eszembe jut, hogy tegnap adtam elő Katinak, az asszisztensnőmnek ezt az ötletbetörésemet, aki jól ismervén engem rezignáltan fogadta bejelentésemet.
Nem akarok már az első napon kudarcot vallani,
de van úgy, hogy az épp veled szemben álló is elhatározott valamit és erősebbnek bizonyul.
– Márpedig, doktornő, nekem ön kell, nem mozdulok, míg igent nem mond.
Legyezgeti hiúságomat ez a csak te és senki más...
– Márpedig, doktornő, nekem ön kell, nem mozdulok, míg igent nem mond.
Legyezgeti hiúságomat ez a csak te és senki más...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.