2018. július 19., csütörtök

HA SZEGÉNY VAGY, KORÁN HALSZ, HA GAZDAG VAGY TOVÁBB ÉLSZ. DE KIRE SZAVAZOL?

QUBIT
Szerző: SÁNDOR LÁSZLÓ
2018.07.19.


A menő politikai-üzleti sajtó (Axios, Bloomberg) is csak fél évvel a Qubit után vette észre az amerikai egyenlőtlenség egyik legsokkolóbb mutatóját: mi tavaly decemberben írtuk meg, szinte ugyanazokkal a szavakkal, hogy „a leggazdagabb 1 százalék női 10,5 évvel, a férfiai majdnem 15 évvel élnek tovább, mint az alsó 1 százaléké.”

Ezután pedig egy szomorú sejtéssel kerültek címlapra kutatók: felmérésük alapján az idő múltával eltűnnek a szegény szavazók, kikopnak minden generációból, mert hamarabb halnak, és hamarabb is lesznek olyan betegek, ami után nem mennek el választani.

Mi azonban most segítünk nyilvános adatokból kiszámolni, mennyire torzíthatja az idősek összetételét az egyenlőtlen halálozás.

Térjünk vissza a korábban is idézett munkához – ugyanis a szerzők nyilvánosan is elérhetővé tették a teljeskörű összeírásokra (adóbevallásokra és tb-nyilvántartásokra) épülő adataik egy részét; konkrétan az amerikai halandósági rátákat 40 és 76 éves kor között nem, kor és jövedelmi csoport (százalék) szerint. Márpedig a halandósági rátából az éves túlélési ráta is adódik, azokat összeszorozva pedig minden életkorra kiszámítható azok száma, akik azt a kort is megérik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.