2018. július 8., vasárnap

JÓ IRÁNYBA MOZDULTAK A KORDONOK A BUDAPEST PRIDE-ON

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.07.07.


Bár idén is voltak kordonok a Budapest Pride-on, de azok a legtöbb helyen arra szolgáltak, hogy a maroknyi szélsőjobboldali ellentüntetőt távoltartsák. És hát nagyjából ez is a lényeg: lezárásokról, kordonokról, és minden egyéb kellemetlenségről egy maroknyi ellentüntető miatt beszélünk a Budapest Pride kapcsán.

Idén úgy döntöttem, hogy mivel már láttam elég sok Pride-ot, és úgy tűnt, összeállhat egy erős szélsőjobboldali ellentüntetés, velük tartok, kívülről követem az eseményeket. Nem állt össze. A Hősök terétől a Kodály Köröndön át egészen a Budapest Parknál meghirdetett ellentüntetésig nem találkoztam olyan csoporttal, ahol az ellentüntetők száma meghaladta volna az 50-et (oké a Budapest Parknál lehet, hogy 200 is volt a vége a Romantikus Erőszak koncertjén, de az annyira érdektelen volt, hogy inkább hazajöttem).

Persze az, hogy tízezer ember vonult fel, és velük szemben 120 ellentüntető volt, nem mutatja kristálytisztán az LMBTQ emberek elfogadottságát a társadalomban, de azt igen, egyáltalán nem mobilizál senkit, hogy ellenük tüntessen. Ez érdektelenné vált.

Mára semmi szükség sincs a kordonokra. Egészen abszurd volt az Oktogonnál, hogy a kordon mindkét oldalán a Pride-ra igyekvő emberek álltak nagyrészt, és mégis csak csiga lassan tudtak bejutni a rendezvényre a későn érkezők, sokan kívül maradtak. Vagyis mégis van szükség a kordonokra. Körbe kell kordonozni a bejelentett ellentüntetéseket, a felvonulásnak meg mennie kell a saját útvonalán. Ha pedig ez megtörténik, akkor valójában fél óránál tovább még a közlekedést se fogja zavarni a felvonulás.

Ellenben így legalább többször is tudtam tesztelni a beléptetést, a becsatlakozást a menetre, ami nem volt egyszerű, és a rendezők és a rendőrség részéről több kommunikációval jobban ment volna, de azért ahhoz képest, ami az elmúlt években volt (tavaly is csak úgy tudtam visszamenni még sajtósként is a menetbe, hogy szóltam egy ismerős menetkísérőnek), nagyon sima volt. És nem csak ez a fontos, hanem az is, hogy látszik a fejlődés évről-évre a rendezésben és a rendőri biztosításban is.

Tehát érdemes leszögezni, hogy az a harc, amely arról szól, hogy lehet-e az utca a felvonuloké, eldőlt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.