2018. július 1., vasárnap

KAMPEC DOLORES LXXIX. - BŰN, HA VAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.07.01.


– Ez meg mi a retket karattyol itt? – Ezt a kérdést tette fel az egyik traktorista a sarokban csak úgy magának, miközben úgy nézte a teleképet, hogy a szeme egy damilon lógott a hóna alatt, és mégis tudott pislogni. Erre a földöntúli jelenetre ébredett Béla, amikor visszatért a gyerekkorából, kelepelő gólyák, ordítozó békák, és a nagyapja bősz, méterrudas haragja elől a régi falusi iskolából, ide, az örök kocsmába, ami voltaképp ugyanolyan álomszerű volt, mint az agya likacsos mélye, és lelkének éjfekete sötétje. A Nap szenvtelenül sütött be, át a légyszaros ablakon, csíkokat rajzolt a traktorista arcára, aki ettől olyan lett, mint a frissen szántott föld, a szeme helyéről, a megmaradt lukból csimaszok másztak elő, és az orra végiben egy veréb illegette magát.

Amióta szünet nélkül rúgták a labdát a dobozban, idekint megállt az idő. Vagy körben forgott inkább, zakatolva ismételve magát szakértésekkel, reklámokkal, mondván és sugallva, zabálj csipszet, szopjál kólát, és vegyél kölcsönt fűnyíróra. Csak az egy perc gyűlöletek vittek ritmust a monotóniába, úgy mormolva a litániát mindig visszatérve, mint egy elfuserált kakukkos óra. Most is, az ifjú traktorista, aki mégis úgy nézett ki, mint a saját múmiája, csak kevesebb foggal, mint a fáraók, azért beszélt karattyolásról és retekről, mert a bíró alig is fújta le a meccset, a győztesek még el sem sírták magukat vagy rázták az öklüket gusztus szerint, már ott állt a dobozban egy nő valószínűtlenül keresztbe rakott lábakkal, hogy majdnem föl is borult, és folytak ki belőle a migráncsok, sorosok, orbánok és némethszilárdok olyan kérlelhetetlenül, mint a halál bizonyossága, és annyira feleslegesen is teljesen.

A traktorista fogta a szemét, letépte a damilról és visszagyömte a lukba, ahová a teremtő rakta valamely elfuserált napon, amikor még ő sem tudta, milyen hiábavalóságot gyúrt össze sárból és mocsokból, hogy milyen szemetjét az időnek. Ha élt még volna ez a teremtő, elszégyelli magát bizonyosan, de már rég megmurdelt. Elütötte egy villamos, aztán villám csapott belé, és az utolsó, hetedik életét egészen mókásan egy torkán akadt szőlőszemtől veszítette el, miközben hasonképpen guvadtak a szemei, mint a traktorista polgártársnak most a meccstől. Az ürdüng pedig jót röhögött, beleült a trónusba, ami törte a csontos seggét, de ennyi kényelmetlenség megérte, hogy azt csinál már, amit csak akar. Ez volt az a pillanat, amikor Felcsúton felsírt egy csecsemő, és a Viktor nevet kapta az apja után, csak külföldiül
...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése