2018. július 6., péntek

KARMA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.07.06.


Három gonosz, ámde kellően meggondolatlan alak egy dél-afrikai vadrezervátumba érkezett rinocérosz-gyilkolászási szándékkal, s bár ne tették volna. Ilyet is gondolhatnának így utólag, danászva a késő minden kisöreg-szerű és féle slágert, ha lenne nekik ehhez torkuk. Olyanjuk azonban nincsen, mert csak egy fejet, ámde több megcsonkított testet és három pár tornacipőt találtak, miután oroszlánvacsoraként fejezték be földi pályafutásukat.

Nick Fox, a rezervátum guruja nem kárörvendően, de azért malíciózusan rossz döntésnek nevezte a hármak vadászási szándékát, amely lám, ide torkollott. De, hogy kinek az oldalán áll mégis, arra utal az a gyöngéd megjegyzése, amellyel az oroszlánokat a védelmezőiknek nevezte, egyben utalva arra, hogy szerencsés – vagy szerencsétlen, ez filozófiai gusztus kérdése – esetben eledel lesz a teremtés koronáiból, miközben sunnyogva járják a hadak útját.

Bár lányregények szerint az Isten mégsem erre teremtette volna az embert a maga képére és hasonlatosságára, ezt az egészet röhögve írja felül mégis Darwin bácsi, sőt, gonosz filozófusok is. Előbbi az evolúció, utóbbiak a létért való harc folyományának tudva be azt a törvényszerűséget, hogy a vadászból is lehet préda, de, hogy teljesen antropomorfizáljuk a történéseket, a forradalom is felfalja a saját gyermekeit, mint azt Vergniaud bácsi szíves közléséből tudjuk.

És hipp-hopp, máris itt vagyunk a Lajosnál, a Simicskánál. Ő szegény – esetleg szerencsétlen – szintén vadászási szándékkal volt itt a Magyarország nevű rezervátumban, és fölfalta őtet, mint a forradalom gyermekét az Orbán nevű oroszlán. Nem vagyunk mi Nick Foxok, hogy rossz döntésnek nevezzük a gecizős hadjáratot, de, mint utólag kiderült szintén az élet törvényeire utalva, az erősebb kutya baszik, ugye, Simicska meg így járt.

Hogy hogyan is valójában, az voltaképp titok. Az ő sagájában egyetlen bizonyosság van, nem kapta meg a selyemzsinórt, és még csak barátilag sem kérték arra, hogy miheztartás végett lője főbe magát. Esetleg elég lesz, ha csöndben és magányosan pusztul el, a vagyona töredéke is megmarad, azonban az még mindig több, mint amennyit bármely panelproli valaha el is tud képzelni, de ez irreleváns. A történetek itt, minálunk nem a plebsről és a plebsért szólnak, azok csak a díszlet a királydrámában, hordalék csupán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.