2018. július 22., vasárnap

KINYÍRTÁK A FÜGGETLEN MAGYAR MÉDIÁT TÁMOGATÓ 200 MILLIÓS AMERIKAI PÁLYÁZATOT

INDEX
Szerző: PANYI SZABOLCS
2018.07.22.


"Semmi sem került le a napirendről, a benyújtott pályázatok alapos vizsgálatát követően azonban az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, más megközelítést alkalmaz".

– szombaton a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja, Richard Damstra a Nyomtass te is! hetilapnak nyilatkozva először beszélt hivatalosan arról, amiről informálisan már hetek, hónapok óta hallani.

Az "Objektív média támogatása Magyarországon" (Supporting Objective Media in Hungary) címmel kiírt 700 ezer dolláros, kb. 190 millió forintos amerikai külügyminisztériumi pályázat eredményét már rég ki kellett volna hirdetni. Ez az a pályázat, melynek hírére a magyar külügy tavaly bekérette David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt, aki ellen a magyar kormány washingtoni lobbistái ráadásul kampányt is indítottak. Gulyás Gergely, akkor még Fidesz-frakcióvezetőként úgy nyilatkozott, hogy az amerikai külügy médiapályázata „egy újabb beavatkozási kísérlet a magyar politikába”.

Most azonban már hivatalos: azért nem volt eredményhirdetés, mert a pályázat eredménytelen. Vagyis a vidéki magyar független sajtó megerősítését célzó pályázatot a State Department új, már Donald Trump elnöksége alatt kinevezett vezetése elkaszálta. (A pályázatról bővebben itt írtunk.)

Kicsit a felszín alá nézve viszont összetettebb a kép. Az elmúlt hónapokban kéttucatnyi magyar és amerikai kormányzati tisztviselővel, diplomatával, külpolitikai szakértővel és újságíróval folyattunk háttérbeszélgetéseket Budapesten és Washington DC-ben. A beszélgetések alapján a következő történetet rekonstruáltuk: még az Obama-érában pozícióba került tisztviselők az új amerikai külügyi vezetés politikai támogatásának bebiztosítása nélkül akarták átvinni az amúgy sem túlságosan kidolgozott ötletüket, ami így bukásra volt ítélve.

Bár még magyar médiás viszonyok közepette sincs szó nagy összegről, a sokak fantáziáját megmozgató, összeesküvés-elméleteket elindító hétszázezer dollár története mégis rendkívül tanulságos:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.