2018. július 14., szombat

MINTHA TÁJÉKOZTATÁS

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: MÉRTÉKBLOG
2018.07.13.


A sokoldalú tájékoztatás látszatát keltő, ám valójában az ellenzéki kritikát hiteltelenítő szerkesztési gyakorlat az, ami megjelent az állami hírműsorokban. A Szúrópróba ezúttal a 2018. május 31-i állami híradókat vizsgálta.

Az ellenzéki pártok tevékenységére szánt 30 másodperces időkeretben mindkét hírműsorban beszámoltak arról, hogy az MSZP nem ért egyet a közigazgatási bíróság felállításával, mert a párt szerint a bíróságokat is érintő alaptörvény módosítással egy teljes körű diktatórikus rendszer kialakítását fejezi be a Fidesz. Tóth Bertalan frakcióvezető sajtótájékoztatójáról azt a részletet vágták be, amikor a szocialista politikus arról beszélt, hogy a Fidesz így akarja biztosítani, hogy „létrejöjjön a Fidesz házi bírósága, amelyet közigazgatási bíróságnak neveznek, amelyben nem csak bírók, hanem kormány tisztviselők is eljárhatnak, s az állam összes ügyét, az állammal szembeni jogvédelem összes ügyét ez a bíróság fogja tárgyalni.”

A 40 másodperces műsorelem kiegyensúlyozásaként, az eltérő vélemény megjelenítéseként „A szocialisták nem támogatják az ország védelmét” címmel Halász János Fidesz frakció szóvivő közölte a kormánypárt álláspontját. A politikus azonban nem a közigazgatási bíróság felállításáról beszélt, hanem arról fejtette ki a véleményét, hogy a szocialisták nem akarják megvédeni az országot, „mert azokkal értenek egyet, akik az országba bevándorlókat telepítenének be. A szocialisták semmit sem változtak” – szólt szintén 40 másodpercben a lesújtó ellenvélemény. A néző a két egymás mellé helyezett véleményből sok érdemi dolgot nem tudhatott meg azon kívül, hogy az MSZP-nek nem tetszik, amit a Fidesz szeretne, a kormánypárt pedig megint gyalázta az ellenzéket. A közszolgálati hírműsornak úgy kellene megjeleníteni egy vitatott politikai ügyről a különböző releváns véleményeket, hogy az informatív is legyen, ne csak az indulatokat tükrözze. Halász János reagálását teljes egészében közzétették, az MSZP frakcióvezető véleményéből azonban csak a konkrétumok nélküli politikai deklarációt szerkesztették adásba. Az MTI híre szerint ugyanis a szocialisták azt is megfogalmazták, hogy miért tiltakoznak az általános aggályokon túl a közigazgatási bíróság felállítása ellen. Attól tart a párt, hogy a korrupciós ügyek is feltáratlanok maradnak, ha a közigazgatási bírósághoz kerülnek a közérdekű adatigénylések. Az MSZP az igazságszolgáltatás függetlenségét védi, hiszen más szervezetek élén (ÁSZ, Legfőbb Ügyészség) már pártkatonák ülnek. A hírműsor úgy tett, mintha teret adott volna ellenzéki álláspontnak, azonban annak lényeges elemeiről nem számolt be, így ez a hír legfőképp arra szolgált ürügyként, hogy a fideszes vélemény közzétételével hiteltelenítsék az ellenzéki kritikát.

A konkrétumok nélküli híradásnak ennél az ügynél politikai indoka lehetett, de olyan esetben is felfedeztünk tényleges információk nélküli hírt, ahol nem feszülnek politikai ellentétek az adott ügyben. Az esti nagyhíradóban tudósítottak arról, hogy átadták a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” díjat. A háromnegyed perces anyagból a műsorvezető első két mondata tartalmazott tényeket az elismerésről 14 másodpercben, és több mint 30 másodpercen keresztül Kövér Lászlónak, az országgyűlés elnökének a beszédét idézték az ezeréves magyar szívdobbanásról és a kétezer éves keresztény kultúra védelméről. A magasztos szózat közzététele mellett teljesen kimaradt a tájékoztatásból, hogy a másfél millió forintos elismerés a Fidesz pártalapítványának a kitüntetése, és az sem derült ki, hogy a jutalmazott Kosztolányi Dezső Céltársulás miként segíti a Kárpát-medencei fiatalokat az öntudatuk erősödésben, ami a díjazásuk indoka volt. (A pecsma.hu egyik cikkében hosszan sorolják a szervezet tevékenységét, az állami média nézői is kaphattak volna bővebb információt, hiszen az ország nyilvánossága előtt valószínűleg nem széles körben ismert szervezetről van szó.)

Ezekből az esetekből az a tanulság levonható, hogy az állami televízió a Közszolgálati kódexben ajánlott közszolgálati zsinórmértéknek megfelelő szabályokkal szemben nem információkat és ismereteket nyújt az aktuális politikai és egyéb ügyekről, nem tájékoztatja a nézőket a különböző kérdésekben a nézetek tárgyszerű és sokoldalú bemutatásával, hanem szolgálatot teljesít – a kormány szolgálatát. Sok esetben ezért részesíti előnyben egy-egy politikai lózung vagy politikusi szónoklat közzétételét tények, konkrét információk, megbízható adatok helyett.

A teljes elemzés a Mérték honlapján olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése