2018. július 26., csütörtök

MIT TEHET, AKIT NEM VETTEK FEL? - TEGNAP TÖBB MINT 30 EZER DIÁK SZOMORKODOTT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.07.26.


Az egyetemi ponthatárok kihirdetése után minden harmadik diák szomorkodhat. Ez az arány az előző években később, a pótfelvételik eredményét követően javult. Ilyenkor azonban már csak egyetlen helyre lehet jelentkezni – fizetősen. Pénzért többen is ajánlanak alternatívákat a fel nem vett diákoknak.

Kihirdették a ponthatárokat, sokan örülhettek, de nem mindenki bulizhatott felhőtlenül. Az elmúlt öt év statisztikái szerint rendre megközelítette a jelentkezők 70 százalékát a felvettek aránya, az idén már tegnap (lásd keretesünket) több mint 69 százalék örülhetett. A későbbi sikert részben a fellebbezések révén érhettek el a diákok. 2018-ban azonban változott a rend: kizárólag közigazgatási perben lehet jogorvoslatot kérni.

A besorolási döntésről szóló határozattal szemben, annak közlésétől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással az Oktatási Hivatal mint alperes ellen indítható közigazgatási per. A keresetlevelet a jogvita eldöntésére illetékes Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak címezve, de az Oktatási Hivatalhoz elküldve (erre külön oldalt is létrehoztak) kell benyújtani. Az elbírálás határideje így jócskán meghosszabbodik, és alighanem a sikeresség is kétségesebbé válik majd. Aki pedig veszít, annak fizetnie kell, ráterhelik ugyanis a perköltséget.

Azoknak, akik most nem jártak sikerrel, járható út a pótfelvételire jelentkezés. Erre várhatóan augusztus második felében lesz mód. Ilyen esetben azonban már csak egyetlen helyre lehet jelentkezni, a képzést pedig szinte biztosan önköltséges formában lehet a most felvett szerencsésekkel együtt szeptemberben elkezdeni.

Idén a tavalyinál kétezerrel több, 108 ezer felvételiző várta tegnap este nagy izgalommal, hogy megtudja, bejutott-e a vágyott szakra. Közülük 73 ezren alapképzésre, 18 ezren mesterképzésre, 11,6 ezren pedig osztatlan képzésre jelentkeztek. Ösztöndíjas helyre 93 ezren pályáztak. A felvételi ponthatárok itt nézhetők meg. Bódis József oktatási államtitkár a fővárosban tartott Pont Ott Parti helyszínén újságíróknak imponálónak nevezte felvételiző közül több mint 75 ezren jártak sikerrel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.