2018. július 10., kedd

NÁCIK AMERIKÁBAN

INDEX
Szerző: BOSÁK BALÁZS
2018.07.09.


A két világháború közötti relatív békés időszak jelentős politikai, társadalmi és gazdasági változásokkal volt teli. Európában a nagy gazdasági világválságot követően egyre nagyobb teret nyertek a szélsőséges politikai nézetek, kiváltképp a fasizmus és a nácizmus. Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése után ez utóbbi egyre nagyobb figyelmet és ezzel együtt népszerűséget is kapott. Az óhazából elvándorolt németek és a németajkú népek természetesen szintén szimpatizáltak az új német hatalommal.

Egyebek mellett ez adott lehetőséget a náci Németországnak a Szudéta-vidék, vagy Ausztria megszerzésére is. Európán, de talán az anyaországon kívül is a legtöbb német Amerikában élt, a német amerikaiak (vagy amerikai németek) körében is több híve lett a náci mozgalomnak, noha történetük nem annyira ismert. De mielőtt ezt bemutatnánk, érdemes néhány szót ejteni az Amerikába települt németekről is, akik később a mozgalom bázisát adták.

Nyugat- és Észak-Európából a legjelentősebb számban talán a németek emigráltak az USA-ba, és tették mindezt már a 17. századtól kezdve, amikor is európaiak tömegesen elindultak az új világ felé, így 1790-ben a teljes amerikai lakosság már 8,9%-át adták a német származásúak. Természetesen nagy volt az asszimiláció köreikben, de a 19. században a német származású migránsok száma még ennél jobban is megemelkedett, 1890-ben 2,8 millió volt csupán a bevándorolt német ajkúak száma. Gazdasági és társadalmi hatásuk is jelentős mértékű volt, ebben az évben nagyjából nyolcszázra tehető a német nyelven megjelenő amerikai újságok száma, valamint az iparban is fontos szerepet töltöttek be, egy korábbi cikkben már megemlítettük a német sörfőzdék hatását is az USA-ban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése