2018. július 12., csütörtök

NAGYON DRÁGUL A PESTI PARKOLÁS, DE MÁR NINCS VÉGE - TÉRKÉPEN MUTATJUK A VÁLTOZÁSOKAT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.07.12.


Néhány nap múlva már mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk azoknak, aki Budapesten parkolnak. Több új fizetős övezettel, illetve a korábbinál hosszabb fizetős időszakkal is barátkozniuk kell a kocsival közlekedőknek (ez különösen azoknak lehet bosszantó, akik munkába járnak így). Térképen mutatjuk a változásokat.

Ezen a héten már „élvezhetik” a Budapesten taxival közlekedők, hogy magasabb tarifát kell fizetniük. A taxisok javaslatára elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a tarifák meglehetősen jelentős emelését (a díjakat táblázatban itt foglaltuk össze). A saját autóval közlekedők rövidesen a parkolás drágulása miatt bosszankodhatnak.

Nem kevés változást (ezeket az alábbi térképen jeleztük) kell megszokniuk a fővárosban parkolóknak. Erről a Fővárosi Közgyűlés még májusban döntött. Mint tudatták: a kerületi önkormányzatok kérésére. Az új szabályozás július közepén, tehát már a hétvégén hatályba lép. Az új parkolási zónák, illetve a magasabb parkolási díjak különösen azokat bosszanthatják, akik autóval járnak az érintett területen levő munkahelyükre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.