2018. július 30., hétfő

NYÍLT LEVÉL A FIDESZ SZAVAZÓIHOZ

SENKI NEM BÚJHAT EL BLOG
Szerző: Szürkenyúl
2018.07.30.


Tisztelt Fidesz szavazók!

Megnyugodhattok! Sikerült bebetonoznotok óDon Victor Corleone-t és bandáját a hatalomba! Nagyon ne düllesszétek a melleteket, az érdem nem csak a tiétek! Segítségetekre voltak azok a pártok is, akik ellenzékinek hirdetik magukat. Ettől függetlenül kíváncsi leszek, milyen érzés lesz, ha majd egyszer kinyílik a szemetek. Ha majd rájöttök, milyen csúnyán át lettetek verve. Arra is kíváncsi leszek, akkor is imádni fogjátok-e kiskirályotokat, amikor már börtönben, vagy diliházban lesz? Nem lesz felemelő érzés majd rádöbbenni, ti is felelősök vagytok abban, hogy ilyen mélyre süllyedt ez a többre hivatott szép ország. Az a nagy baj, hogy akkor már késő lesz! Visszafordíthatatlan károkat okoztatok nem csak magatoknak, hanem egy egész nemzetnek, főleg a jövő nemzedékének! Gyerekeiteknek, unokáitoknak! Ideje lenne már felébredni!
Miért lehet még hatalmon Orbán?
Mert sikeres volt, és egyre sikeresebb az agymosás, a megfélemlítés!
Megérteném, ha nyertesei lennétek a NER-nek. Ha sokmilliós vissza nem térítendő kölcsönöket kaptatok volna vállalkozásaitokhoz, zsíros állásokat, földtámogatásokat kaptatok volna, jó nyugdíjatok lenne. De nem! Ti, a Fidesz szavazói, több mint 95%-ban vesztesek vagytok! Kisemmizett nyugdíjasok, közmunkások, megfélemlített dolgozók, néhány kiló krumplival megvásárolt, Fidesz médián megvezetett hívők. Olyanok, akik a kollektív agymosáson kívül semmit sem kaptatok ezektől a haramiáktól. Ezek az istenített vezetők kilopták a ti szemeteket is, süketté, vakká tettek benneteket. Nem látjátok, hogy imádott királyotok, és bandája megvették, nem ez a jó kifejezés, megszerezték az országot kilóra! Nem tűnik fel nektek, hogy a nemzeti vagyon nagyobbik része már a NER kegyeltjeinek tulajdonában van. Földek, melyeket megmentettek a külföldiektől saját maguk számára, melyek után sokmillió EU-s támogatásokat vesznek fel évente! A magyar „paraszt” nem tudja kihajtani birkáit, juhait legelni tavasszal, mert a földárveréseken átverték őket a bálványaitok! Szégyen, gyalázat! Gyárak, melyek vételéhez, fejlesztéséhez több száz milliós vissza nem térítendő támogatásokat utaltak ki maguknak. Üdülők, vendéglátóhelyek, turisztikai létesítmények, melyeket állami pénzen sokszor fel is újíttatnak megvétel előtt. Már a fél Balaton Mészáros Viktoré! Mennyi aljasságot kell még elkövetniük, hogy felébredjetek? A legújabb "buli" a falusi turizmus. 30-40-50 milliós vissza nem térítendő támogatásokra pályáznak –sikeresen- vendéglátóhelyek építésére, hogy aztán néhány év múlva lakóházként használhassák. Ez az igazi CSOK, csókosoknak! Ébredjetek már fel, könyörgöm!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.