2018. július 31., kedd

OLASZORSZÁG AZ EURÓ "NÉMET KETRECÉBEN"?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: DOBOZI ISTVÁN
2018.07.27.


Olaszország egyszerre szenved a strukturális reformok hosszas halogatásától és az eurótól. Az utóbbi két évtizedben a gazdaság és az életszínvonal veszteglése szinkronban volt az euróövezeti tagsággal. A márciusi választások populista pártjai euróellenes platformon diadalmaskodtak, a „német ketrecnek” becézett közös valutát hibáztatva az „elvesztett” évtizedekért. Furmányos kampányfogás, bűnbakkeresés volt ez csupán, vagy van alapja az eurókételkedésnek? Kiléphet‑e Olaszország a valutaunióból? Mi várható a jobbos/balos kormányzó koalíciótól a belső és macroni eurózóna-reformok terén?

Olaszország egyike az Európai Unió hat alapító államának. 1957. március 25-én az olasz fővárosban írták alá az Európai Gazdasági Közösséget (később Európai Unió) létrehozó római szerződést. A közvélemény-kutatások szerint az olasz lakosság volt a szoros európai gazdasági integráció egyik leglelkesebb támogatója. A regionális gazdasági integráció első négy évtizedében az olasz gazdaság tisztességesen teljesített: a GDP évi 3,5 százalékos növekedése hajszálnyival maradt el németétől. E tiszteletre méltó növekedéssel a tarsolyában keveseket lepett meg, hogy – a régóta fennálló strukturális bajok (észak-dél szakadék, kormányzati túlköltekezés, infláció, eladósodás, korrupció stb.) ellenére – Olaszország eleget tett a közös valutatagsághoz előírt szigorú követelményeknek („maastrichti kritériumoknak”) és 1999-ben alapító tagként csatlakozhatott az euróövezethez.

De most, közel húsz évvel később, Itália az euróövezetben való további részvételről dilemmázik. A politikai osztály egyik fele nyíltan flörtöl az Italexittel, a valutaunióból való kitáncolás lehetőségével. A márciusi választásokat az illegális bevándorlás mellett az euróvita uralta. (Magyar Péter A Conte-kormány kérdőjelei címmel kitűnő értékelést nyújt a választás aktuálpolitikai vonatkozásairól az ÉS, június 8-i számában.) A két győztes populista párt közül az Öt Csillag (M5S) eurószkeptikus, a Liga pedig egyenesen euróellenes. Sergio Mattarella államfő éppen azért blokkolta egy ideig az új kormánykoalíció megalakulását, mert Paolo Savona személyében olyan valakit javasoltak pénzügyminiszternek, aki az eurót „bukott projektnek”, „német ketrecnek”, „német valutának” nevezte. Lényegében a Liga álláspontját hangoztató Savona szerint a közös pénz Németországnak jó, amely olcsó kölcsönökkel árasztja el az euróövezetet saját árui vásárlására. Közben Olaszország – másokkal együtt az európeriférián – tetőtöl talpig eladósodik és elveszíti maradék pénzügyi szuverenitását is a Berlin befolyása alatt lévő Európai Központi Bank (EKB) javára. Ezért az új kormánynak készenléti tervet kell készítenie az eurózónából való esetleges kilépésre – jelezte Savona. Persze korántsem Savonával (vagy a Ligával) vette kezdetét az olasz eurókételkedés. Roberto Maroni exminiszter (ma a Liga egyik vezetője) már öt évvel az eurócsatlakozás után népszavazást követelt a lírához való visszatérés érdekében. Évekkel ezelőtt pedig Silvio Berlusconi volt miniszterelnök vetette fel a nemzeti valuta bevezetését az euróval tandemben.

Az elhúzódó belpolitikai káosz után végül összeállt az M5S–Liga kabinet, amelyben Savona az EU‑ügyi miniszter lett. Felmerül a kérdés: a politikai bűnbakkeresésen túlmenően van-e valóságos alapja az olasz eurószkepticizmusnak? A választ Németország, a közös pénz legnagyobb nyertese, és Olaszország – az eurózóna Görögország utáni leggyengébb láncszeme – összehasonlításával próbálom megadni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése