2018. július 17., kedd

ORBÁN, A GOEBBELS-IMITÁTOR

CIVILHETES
Szerző: LŐRINCZ CSABA
2018.07.17.


...Kemény hangvételű cikket jelentetett meg az ENSZ emberi jogi szakértője, korábbi miniszter Spanyolország legolvasottabb napilapjának, az El Paísnak az online kiadásán, „Ezeknek az időknek a Göbbelsei” címmel. A lap szerkesztői pedig Orbán Viktort választották illusztrációnak, García-Sayan többször is említi a magyar kormányfőt írásában.

Egyre nagyobbak az intolerancia, az idegengyűlölet és a populizmus által vetetett fekete hullámok a világ különböző pontjain. Ezeknek a közös nevezője a hatalom megtartására irányuló propagandaeszközök, amelyek nagyban hasonlítanak a Göbbels által a múlt század harmincas éveiben indított hagyományokra – írja véleménycikkében a korábbi miniszter. /hvg/

Lényeges megjegyezni, hogy nem elvhűségről van szó, amikor az intolerancia és a xenofóbia kerül szóba. Az érintett vezetők önálló konstruktív ötlet híján és a hatalom elvesztésétől való félelmükben nyúlnak a paranoid téveszmékhez. A kérdés, hogy ők maguk hisznek-e ebben az ellenségeskedésben, értelmetlen.

A Római Birodalom hanyatlásának idején bevett gyakorlat volt az egyes csoportok egymás elleni uszításának. Divide et impera, oszd meg és uralkodj.

A szakértő szerint ezek a rezsimek hatalmukat a nemzeti identitás erősítésével tartják meg, aminek alapja, hogy az állampolgárok biztonságát ígérik, kiegészítve egy brutális, goebbelsi propagandagépezettel – Duterte, Orbán és Kaczynski esetében egyaránt.

Aggódom, mert ebben a másodpercben úgy látom, semmi és senki nem tud ellenállni, nem látni az ellenállást, a demokrácia és az emberi jogok egyre inkább háttérbe szorulnak.

De azt is látja, hogy a tekintélyelvűség nem végleges és visszafordíthatatlan, ráadásul két olyan választást is hoz a közelmúltból (Kolumbia és Mexikó), ahol az emberek választhatták volna az orbáni vagy a dutertei modellt is, de másként döntöttek. „Iván Duque és López Obrador testesítik meg az alternatívát.” Van kiút, véli, a példa pedig Latin-Amerika (a publicisztikát jegyző szakértő maga is perui), itt képesek voltak demokratikus irányba fordulni az országok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.