2018. július 6., péntek

SENKI NEM INDULT ELLENÜK, 24 MILLIÁRDOS SZERZŐDÉST HÚZOTT BE A TOMBOR-ROGÁN ÉRDEKKÖRBE TARTOZÓ TAKARÍTÓCÉG

INDEX
Szerző: SZALAI
2018.07.06.


Óriási, 24 milliárd forintos szerződést nyert a B+N Referencia Zrt. nevű takarítócég, vette észre az uniós közbeszerzési értesítőben a 24.hu.

Maga a közbeszerzés nehezen sikerülhetett volna rosszabbul, ugyanis hiába volt az általánosabb feladat és a sok pénz, csak ez az egy pályázó indult, nem volt semmi verseny a gigatendernél. Külön fájó, hogy maguk a közbeszerzők szúrták el a közbeszerzést, hiszen a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság létesítményeinek takarításáról szólt.

Az északkelet borsodi Komlóskára bejegyzett, de már csaknem háromezer főt foglalkoztató B+N Referencia egyébként egy híresebb vállalat: a Tombor András és Rogán Antal köréhez köthető Kis-Szölgyémi Ferenc őrült ütemben növekedő cége kisebbfajta üzleti csoda, mutatta be legutóbb a HVG az egész óriási takarítási bizniszt.

Eléggé rommá pénzeljük közpénzből Kis-Szölgyémiéket mostanában, többször látványosan gyenge verseny mellett. Például egy meghívásos pályázat után 12 milliárdos szerződésért cserébe fognak három éven át több mint 132 állami ingatlant takarítani. De kár említés nélkül hagyni Kis-Szölgyémi másik takarítós cégét, a B-Omega-T Kft. is ,ami például a Duna Arénát takarította három hétig félmilliárdért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.