2018. július 22., vasárnap

SOROZATBARÁT

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2018.07.21.


Ugye önök is szoktak sorozatokat nézni? Akkor azt is tudják, hogy a sorozatok úgy „fejeződnek be”, hogy a rendező szinte mindig hagy lehetőséget arra, hogy a véget nem érő történetet egyszer még újabb epizódokkal folytathassa. Nos, ezért nem merem leírni, hogy a Btk. legújabb módosításának tervezete az utolsó epizód lenne abban a sorozatban, amelyet a Fidesz gondosan kiötlött az ellene felszólalók elhallgattatása céljából.

Czunyiné Bertalan Judit (az Orbán féle ízléses dicséret szerint „az egyik legférfiasabb fideszes képviselő”) nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely szerint „aki a zaklatást hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben követi el, az két évig, vagy – ha fenyegetéssel valósítja meg – három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

Mi is az a zaklatás? A célja a megfélemlítés és a magánéletbe való beavatkozás úgy, hogy az elkövető valakit rendszeresen, vagy tartósan háborgat. De vajon mit kell értsünk azon a helyen, ami nem összeegyeztethető a hivatalos személy hivatali működésével? Csak nem azt a parlamenti tiltott övezetet például, ahol az újságírók nem kérdezhetik a képviselőket? És mit jelent az az idő, amikor a hivatalos személy éppen nem hivatalos személy? Az ebédidő? Vagy amikor hazafelé megy a parlamentből? Akkor megszűnik közszereplőnek lenni? Eddig a közszereplőnek többet kellett eltűrnie, mint egy egyszerű állampolgárnak. Ehhez képest az ő „zaklatásuk” olyan szigorú büntetési tételeket tartalmaz, mint amikor valaki a házastársát, élettársát, gyerekét zaklatja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.