2018. július 9., hétfő

SZOLIDARITÁS ÉS PROFIT

MÉRCE
Szerző: NADIA JOHANISÖVA ÉS MARKÉTA VINKELHOFEROVA
2018.07.08.


Az elmúlt években egyre többen jutnak arra a megállapításra, hogy a kizárólag a versenyen alapuló gazdasági rendszer egyszerűen nincs a társadalmunkra szabva. Súlyos egyenlőtlenségeket eredményez, képtelen garantálni a méltóságteljes életet. Ezért kutatunk kitartóan olyan gazdasági formák után, amelyeknek az alapját inkább az együttműködés képezi, elvégre az elmúlt évezredet is különféle szövetségek kötésével tudta átvészelni a társadalom. Az egyik ilyen forma a szövetkezet.

Alulról szerveződő

Nem véletlen, hogy a szövetkezetek a gőzgép évszázadában jelentek meg – a technológiai fejlődés új társadalmi problémákat is hozott magával. A földművesek és az iparosok nem tudták tartani a lépést a rohamosan növekvő városokkal, az emberek elkezdték elhagyni a vidéket. A kialakult helyzet végül egy fontos társadalmi innováció születéséhez vezetett: létrejött a szövetkezeti forma. Ennek egyik alapelve, hogy az embert a profit elé helyezi.

Az angliai Rochdale-ben alapított úttörő szövetkezet tagjai számára ez az elképzelés lényegi volt. A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (ICA), minimális változtatással bár, de máig a Rochdale-ben 1844-ben összeállított alapelveket írja elő. Ezek biztosítják nemcsak a demokratikus működést, de a függetlenséget és a társadalmi, vallási és egyéb különbözőségekkel szembeni toleranciát is.

A szövetkezetek a tagok hozzájárulásaiból fedezték a működésüket, a profit egy részét mindig fejlesztésre, eszközök vásárlására fordították. A haszon egy másik része a tagokhoz ment, de a részesedés mértékét nem az anyagi hozzájárulás, hanem a szövetkezetbe fektetett munka alapján számították ki.

Az aktivitás a szövetkezeten belül magától értetődő elvárás volt, nagy hangsúlyt kapott továbbá a rendszeres oktatás is. Máig ez a struktúra a kulcsa egy sikeres szövetkezet létrehozásának, bárhol a világon.

Nem volt a mi régiónk sem lemaradva. A Szlovák Földművesek Társasága 1845-ben jött létre mint a világ első takarék- és hitelszövetkezete. Két évvel később Prágában megalapították a Prágai Élelmiszer- és Takarékszövetkezetet. A szövetkezetek népszerűségének hála a törvényhozás 1873-ban felismerte a „pénzügyi és gazdasági társaságokat”. Az alulról szerveződő társaságok elképzelése gyorsan elterjedt, hirtelen mindenhol szövetkezetek kezdtek feltűnni. Szövetkezeti törekvés eredménye Prágában többek közt a Nemzeti Színház, az állatkert vagy épp a Petřín hegyre vezető sikló felépítése is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése