2018. július 31., kedd

TITKOS ÁLLAMI EZERMILLIÁRDOK KERÜLIK KI A VERSENYT: BUKSZUSTÓL A NEMKORMÁNYGÉPIG

ZOOM
Szerző: LENGYEL TIBOR
2018.07.31.


A kormány a választás óta mintegy 1000 milliárd forintnyi állami költéssel kerülte meg a nyílt közbeszerzést. Közvetlenül a választás előtt pedig további 650 milliárdról döntött. Sokszor csak a pofátlanság szab határt annak, mit titkolnak el.

A nyílt közbeszerzés mellőzése, a teljes titoktartás abszolút érthető például a titkosszolgálatok eszközbeszerzéseinél; a honvédségi gépnek álcázott kormánygépnél vagy a Kossuth téri Nagy Imre szobor elbontásánál már nagyon nem fér bele, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem parkosításánál pedig egyenesen felháborító” – mondta a Zoom.hu egy, a nemzetbiztonsági és védelmi szempontból titkosított közbeszerzésekre rálátó forrása. Utóbbi, még a 2010-2014 közötti ciklusban történt esetet a pofátlanság kategóriájába sorolta, mondván:

A nemzetbiztonságilag érzékeny bukszusok telepítésének titkosítása már a bizottság fideszes elnökének is sok volt, és visszadobta.”

Ez azonban a ritkább eset. Az országgyűlés két illetékes bizottsága – a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti – általában évente többször is, több tucat tételből álló csomagban dönt az ilyen érzékeny beszerzések könnyítéséről és titkosításáról, egyenként akár több százmilliárd forint értékben.

650 milliárdról a választás előtt

Még a nagy tételek közt is szokatlanul sok, mintegy 650 milliárd forint összértékű beszerzésről döntötte el a honvédelmi és rendészeti bizottság kormánypárti többsége, hogy ezeket a nyílt közbeszerzés szabályainak mellőzésével, titokban vezényelhetik le – mindezt egy hónappal a parlamenti választás előtt, március 6-án szavazták meg.

Ez hatalmas pénz. Összehasonlításképpen: a teljes magyar katonai költségvetés az egész 2018-as évre körülbelül 428 milliárd forint. Vagyis a bizottság a 2018-as katonai büdzsé másfélszeresének titkos elköltésére adott engedélyt. A kormánypárti tagok ráadásul több évre szóló „biankó”csekket állítottak ki, mivel a költések kevesebb, mint 15 százalékára van csak fedezet a 2019-es büdzsében, a többit később költik el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.