2018. július 12., csütörtök

VÁLASZ A MINISZTERNEK - VIZI E. SZILVESZTER ÍRÁSA

MTA HONLAPJA
MTA
2018.07.12.


A kormánypárti Magyar Hírlapban jelent meg Vizi E. Szilveszternek a Tudományos Akadémia korábbi elnökének írása a Magyar Tudományos Akadémia védelmében, vette észre az Index.

Az orvos, farmakológus, aki rendszeres résztvevője a kötcsei piknikeknek, és neve felmerült Áder János tavalyi újraválasztása előtt mint lehetséges köztársasági elnöké, finoman utal arra, hogy szerinte az MTA mostani megtámadása ugyanolyan veszélyes, mint 2006-ban amikor a Gyurcsány-kormány próbálta irányítása alá vonni az intézményt.

Vizi E. Szilveszter az írásában Palkovics László szintén a lapban megjelent interjúja kapcsán húzza meg a párhuzamot az akkori és mostani intézkedések között:

Én nem értesültem sem az MTA által szervezett tüntetésekről, sem onnan elhangzó fenyegető nyilatkozatokról, de emlékszem arra, hogy mi történt 2005-2006-ban, mint hogy én voltam akkor az MTA elnöke

A korábbi MTA elnök Freund Tamás világhírű agykutató 2006-os Magyar Nemzetben megjelent cikkét idézi a miniszternek:

A kreatív tevékenység, a valódi, eredeti alkotás azonban sem a művészetben, sem a tudományban nem megrendelhető és kilóra nem mérhető. Egyet lehet csak tenni érdekében: optimális körülményeket biztosítani számára, és akkor már a puszta létével megszolgálta a befektetést. Ugyanakkor joggal reménykedhetünk abban, hogy ezekből az agyakból előbb-utóbb valami kipattan, amire világszerte büszkék lehetünk, és ami a kulturális-gazdasági felemelkedésünkhöz is hozzájárul. Ez nem luxus vagy arisztokrata hobbi, hanem egyetlen módja, hogy rajta tartsuk Magyarországot a világ tudományos, kulturális térképén.”

Ezek a gondolatok aktuálisak ma is – zárja rövid írását a jobboldali tudós.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése