2018. július 11., szerda

VOLT A HELYIEKBEN NÉMI FENNTARTÁS, HOGY VAKOK FOGNAK ÉRKEZNI

INDEX
Szerző:  BŐDEY JÁNOS, NÉMET TAMÁS
2018.07.11. 


Németh Márta húsz évvel ezelőtt indult el Budapestről két látás- és értelmi sérült gyerekkel a Borsod megyei Vámosújfalura, hogy vakoknak segítsen önálló életet élni a budapesti nagy intézményekkel szemben kisebb, családiasabb környezetben. Gördülékeny indulás után küzdelmesebb évek jöttek, mostanra pedig már nemcsak vakoknak, hanem értelmi sérülteknek, környékbeli leszázalékoltaknak is megélhetést biztosítanak. Vámosújfalun beszélgettünk vele arról, amit már felépítettek, és arról, hogyan jutott el idáig. De elkísértük őket egy balatoni útra is. Németh Márta a Jószolgálat-díj egyik idei nyertese, 2017-18-ban az Index a díj médiatámogatója.

Arról beszéltünk először, hogyan is találkozott a segítő szakmával, mikor gondolta először, hogy ezzel kellene foglalkoznia. „Amikor gimnazista voltam és pályát kellett választani, tanítani akartam. De egyik tantárgy sem érdekelt eléggé, hogy azt tanítsam, és azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen korosztályt tanítanék" – kezdi mesélni. "Amikor másodikos gimis voltam, volt a tévében egy egyperces hír arról, hogy a vakok általános iskolája domború földgömböket kapott. Én másnap reggel közöltem a családommal, hogy vakokat fogok tanítani" – mondja, de továbbra sem volt konkrét tantárgy a fejében, inkább arra gondolt, hogy a vakok, látássérültek életminőségén javítana valahogy. Az édesanyja azt javasolta neki, legalább nézze meg, milyen a vakok iskolája, majd el is intézte neki, hogy egy egész napot ott tölthessen. Ült órán, folyosón, udvaron, beszélgetett tanárokkal, hallgatókkal, különböző korosztályból. És nem tetszett neki. Nem tetszett az intézet szigorúsága, a nagy zárt intézmény hangulata, meséli. Ráadásul azon a napon épp egy intő kiosztását is végignézte. Amikor hazaért, eldöntötte, hogy ezzel akar foglalkozni, kinézte, hol tanulhatna, majd az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára járt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.