2018. augusztus 23., csütörtök

A "FESZÜLETRŐL"

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.08.23.


A címben szereplő szót kultúrnyelvben ne keressék, nem tudok róla, hogy volna akár hasonló is. Azt azért nem mondhatnám, hogy büszke vagyok a magyar nyelvnek erre a gusztustalan különlegességére.
Kevés híján egy éve nyilvánult meg a lombikbébiprogram ürügyén egy pap. Még most is felfordul tőle a gyomrom, amiben persze nincs semmi különös, ez a "foglalkozás" különben is vetekszik a politikuséval, olykor annál is undorítóbb, mint például esetünkben. Ideteszek egy részt az akkori bejegyzésemből:

Magyarországon ma keresztényüldözés van - mondta ez a létalatti senkiházi, az ócskalelkű győri főegyházfi. És nem sült ki a szeme, még mindig nem.
Bár volna. Bár eljutott volna oda a világ, hogy azt a kártékony, emberek százmillióinak halálát okozó förtelmes ideológiát, amit kereszténységnek hívnak, legalább már kezdenék üldözni. Dehát virulens, mint minden dudva, kiirthatatlan.
Az egész elnevezésnek a morbiditása még külön undort keltő, akármilyen kicsiség is a keresztény vallás borzalmaihoz képest: szótöve a kereszt, ami akárhogyan próbálják is elkenni, mégis csak Jézus kereszthalálából eredeztethető (mellesleg egyetlen kultúrnyelvben sem szerepel ennek a kórnak a nevében a kereszt, kizárólag a magyarban, angolul és németül christian, franciául chrétien, olaszul és spanyolul cristiano, mely szavak természetesen a Krisztusból, azaz a görög Khrisztoszból származnak mint a héber Messiás megfelelőjéből, azaz "felkentet" jelentenek, ami persze ugyancsak majdnem olyan felháborító, mint a kereszt - Jézus sosem tekintette magát messiásnak, ezt a nevet utólag, az evangélisták kenték rá). Azért ha az elnevezésben nincs is jelen, a keresztben mint jelképben ott van mindenhol az ostobaságnak a Jézus halálából gúnyt űző megnyilvánulása - ugye nem baj, ha nem érdekel, hogy ennek a gúnynak nincs tudatában a folyton keresztet vető, az én szememben ez csak súlyosbító körülmény...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.