2018. augusztus 2., csütörtök

A GÉP MŰKÖDIK, A CSAVAROK LAZULNAK - ORBÁN VIKTORT HALLGATNI NEM BULI

168 ÓRA ONLINE
Szerző: PARÁSZKA BORÓKA
2018.08.02.


A fiatalok idén is, ahogy a korábbi években ez egyre feltűnőbbé vált, távol maradtak. Őket nem a nem létező irodalmi kínálat, még csak nem is a korábbinál sokkal szegényebb koncertprogram és legfőképpen nem a politikai üzenet hozta el ide, hanem az Olt-parti táborozás hangulata. A botrány és a katarzis is elmaradt Tusványoson.

A gép jól működik, de veszélyesen lötyög néhány csavar: ezzel a tapasztalattal ért véget a Fidesz idén nyári kampánysorozata, amely Szlovákiában kezdődött és Erdélyben ért véget július utolsó napjaiban. Két olyan nyári, Magyarország határain túli rendezvény van, amelyet a magyar kormány évek óta propagandacélokra használ: a szlovákiai gombaszögi és az erdélyi tusnádi tábor. Mindkét – elvileg fiataloknak szóló – programsorozat ugyanúgy zajlik. Kulturális vagy kulturálisnak látszó és politikai tartalmak váltják egymást, esténként koncertek, napközben sörsátrak várják a vendégeket. Mindenki részt vesz ezeken, az is, aki a magyar kormány támogatója, és az is, akit hidegen hagy a politika vagy éppen határozott ellenzéke az Orbán-rezsimnek – mivel ezekben a térségekben kevés a megfizethető, fiataloknak szóló program.

Gombaszög meg Tusnád pedig – részben a magyar állami támogatásnak köszönhetően – ingyen van. Kiváló pálya tehát a propagandára, politikai rekrutációra vagy a politikai ellenfelek nagy közönség előtti vegzálására. Tusványoson hagyományosan csak Fidesz-barát meghívottak vannak jelen évek óta a kulturális és a politikai rendezvényeken egyaránt. Noha az erdélyi találkozók sora még a nyolcvanas években, a közeli Szent Anna-tónál valódi ellenzéki kezdeményezésként indult, a kilencvenes években pedig valódi politikai egyeztető fórumként működött, mára teljesen egyoldalúvá vált. Ezen az eseményen egyetlen olyan meghívott sem jut szóhoz Erdélyben, aki az Orbán-kormánnyal szemben a valódi kritikát képviselné. Nem úgy Gombaszögön, ahol idén tényleg viták bontakoztak ki – e sorok írója is részt vehetett a pozsonyi Pátria Rádió által szervezett, a sajtószabadságról és a magyar sajtó helyzetéről szóló szakmai beszélgetésen. A magyar kormánypárti sajtó fájlalta is, hogy Szlovákiában a „kormánypénzből támogatott” táborban miért jutott szóhoz Veiszer Alinda, Beer Miklós vagy éppen Závada Pál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.