2018. augusztus 24., péntek

A HATALOM- ÉS PÉNZMÁNIÁS GAZDA KEDVÉÉRT NAPONTA MEGMÁRTÓZNI A MOCSOKBAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.08.24.


Azért ez mekkora húzás volt: rögtön miután a szaros pelenkát kibaszták Horvátországban az út szélére, mert amúgy is retek volt mindenfelé, meg kuka sem volt, Orbán Ráhel Tiborcz Szállodaüzemeltető István nevű férjeura előrángatott a sifonérból 6 milliárd magyar forintot és megvásárolta Mészáros Lölö Konzum PE magántőkealapjától az Appeninn Holding Zrt, 20,59 százalékát. Zsír. Lepapírozták a szajrét, fátylat a szaros pelenkára, a Balaton már az övék, a fél ország már az övék, most meg már hivatalosan is az Orbán-família pénze az, amit a közbeiktatott nemstróman által kimartak a közösből. Jól értettem? Ha nem, akkor bocs.

De szerintem jól értettem, úgyhogy pálinkás szépjóreggelt mindenkinek, péntek van és a NER ezennel egy új korszakba lépve dübörög tovább. Amit az értelmesebb polgár eddig is világosan látott, de amit hatalmasék sértődötten, maguknak kikérve (és közben toppantgatva) titkoltak, az immár hivatalos tény. Majd most lehet azzal védeni a mindenféle hazugsággal leöntött törvényesített korrupciót, hogy mennyivel előrébb vagyunk, mint az elmúlt nyolc év előtti elmúlt nyolc évben: ameddig Gyurcsány az idegenszívű multik nevére íratta az országot, az Orbán dinasztia a saját nevére íratja. Ugye micsoda különbség? Nekem EZ a júliusi cikkünk jut eszembe erről a rivaldafénybe kitolt beismerő vallomásról, és kurvára nem vigasztal, hogy ekkor már nem először szóltunk.

Úgy tűnik, az ország választásokat eldönteni képes része még mindig nem aggódik, ellenben tapsikolva rágja a mindmeghalunkhanemaFidesz-migránsok-Brüsszel-elnyomnakminketlázadókat gittet, az Orbán família megmilliárdosodását pedig tegnaptól is ugyanolyan vehemenciával fogja tagadni, bagetellizálni, szaros témákkal figyelemelterelni a holdudvar. A legutolsó közönséges, mezei, bénakacsa, semmiből semmit nem értő képviselőtől az utolsó betanított propaganda-szalagmunkásig. De azért engem változatlanul érdekelne, milyen érzés lehet (nyilván ehhez szükséges volna az idecitáltaknak rendelkezniük valamiféle lelkiismeretnek csúfolt izével) a küldetéstudatos, hatalommániás, pénzéhes, gátlástalan gazdájuk kedvéért naponta megmártózni a mocsokban úgy, hogy miközben a miniszterelnök pereputtya csilliárdokban méri a boldogságát, nekik ehhez mérten csak konc és alamizsna jut? Milyen lehet egy erkölcsi hulla szolgálatában erkölcsi hullává zülleni és a szentnek vélt cél(ok) nevében naponta hazudni, bemószerolni, nekirondítani olyan polgártársaiknak (is), akiknek semmi közük ezekhez a mocskos politikai küzdelmekhez, akiknek nem aköré szerveződik az életük, hogy a Fideszt lehetőleg az idők végezetéig hatalomban tartsák, mert akkor nekik életük végéig nem kell hagyományőrzésből nélkülözni, saját erőből boldogulni és saját jogon lenni valakivé
?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.