2018. augusztus 1., szerda

A PÉCSI SÖRGYÁRTÓL A KAPOSVÁRI MINISZTERI BIZTOSSÁGIG: FÜLÖP PÉTER SZÍNHÁZMENEDZSERI KARRIERJE

ÁTLÁTSZÓ / KAPOSVÁR
Szerző: Átlátszó
2018.07.30.


A pécsi vendéglős felemelkedésének története igazi gyöngyszem, még a csodálatos NER-karrierek világában is. Miniszteri engedéllyel hosszabbítgatott, ideiglenes igazgatói megbízással megszerzett szakmai tapasztalat, amivel már teljesíthető a „rendes” megbízás feltétele, majd még egy ugrás a színházvezetéstől a miniszteri biztosságig – mindezt három év alatt. A 32 éves Fülöp Péter pályaképe.

A kaposvári Csiky Gergely Színház három évtizedes Babarczy-korszakának lezárulta után egy évvel Schwajda György lett az igazgató. Schwajda 2011-ben váratlanul elhunyt. Ekkor– alig titkoltan Schwajda végakaratának megfelelve – Rátóti Zoltán került a helyére, aki egy ciklust le is vezényelt Kaposváron, majd 2016-ban, alig több mint egy évvel azután, hogy elnyerte és megkezdhette a második igazgatói ciklusát, családi okokra hivatkozva váratlanul lemondott.

Közben persze változások sora zajlott a kulisszák előtt is: számos rendező, színész távozott a színháztól, s ebben nem lehetett nem meglátni a koncepciót:

Rátóti Zoltán le akart számolni azzal a szerinte hamis mítosszal, ami Kaposvár-jelenségként vonult be a köztudatba. Ennek többször nyíltan hangot is adott, ténylegesen pedig távozásra bírta Mohácsi Jánost, Kocsis Pált, Csapó Virágot, Réthly Attilát, Rusznyák Gábort, Kőrösi Andrást s másokat.

Ennek a folyamatnak, vagyis a 2009 előtti társulat és színházvezetési koncepció szétverésének Szita Károly polgármester sem állta útját, talán azért sem, mert a váltás a városnak megtakarítást jelentett: míg a színházi és politikai életben kiválóan beágyazott Schwajda György idejében a színház költségvetése meghaladta az egymilliárd forintot – ennek jelentős része önkormányzati támogatás volt –, addig Rátóti idejében ez az összeg folyamatosan csökkenve néhány év alatt hatszáz millióra redukálódott. Erre utalva jegyezte meg cinikusan Szita Károly egy közgyűlésen, hogy „ismerve Rátóti igazgató úr tehetségét, meg fogja oldani”.

A színház anyagi ügyei azonban nem a polgármester várakozásának megfelelően alakultak: folyamatos pénzhiány, kifizetetlen számlák, elmaradó személyi juttatások terhelték a mindennapokat.

Ráadásul Rátóti 2014-ben kirúgta a színház évtizedek óta megbízhatóan, szakmailag kifogástalanul teljesítő gazdasági vezetőjét, s felvett a helyére egy korábban fodrászként dolgozó nőt, akinek színházi pénzügyekben semmiféle tapasztalata nem volt.

A későbbi fejlemények felől nézve nagyon úgy tűnik, közvetetten ez a kinevezés nyitotta meg az utat Fülöp Péter előtt.

Hogy ennek a lépésnek volt-e köze ahhoz, hogy az illető hölgy a kaposvári NB I-es kosárlabdacsapat – Szita Károly kedvenc csapata – edzőjének a húga, ezt nem tudjuk, mindenesetre a kölcsönös bizalom viszonylag hamar, néhány hónap alatt elfogyott.

A korábbi gazdasági vezetőt Rátóti a bevett, mondhatni szokásosan erkölcstelen módon, átszervezés címén rúgta ki, ezért az utódját már nem vehették fel a megszüntetett gazdasági vezetői pozícióba – így lett a fodrászból stratégiai igazgató. Rátóti a színházat kezdettől a racionális megfontolásokat félretéve, kézből próbálta irányítani, és ezt az újsütetű stratégiai igazgató sem tolerálta – a vége az lett, hogy a hölgy 2015 elején közös megegyezéssel távozott.

Ekkor lépett színre dr. Fülöp Péter, akit állítólag a pécsi színház igazgatója hozott össze Rátótival. Fülöp a pécsi Maláta Bisztró egyik irányítójaként tett szert ismeretségekre befolyásos helyi körökben. (Némi ellentmondást jelent, hogy Fülöp neve a Malátával kapcsolatban nem található meg a cégadatbázisokban, viszont egy riportban a tulajdonosok nevében többes szám első személyben nyilatkozik.)

Úgy tűnik, Rátóti meglátta a jövő emberét az ekkor mindössze 30 éves vendéglősben, így a Csiky Gergely Színház Közhasznú Kft. közérdekű adatait ismét átírták: a fodrász ment, helyette a semmilyen színházi, kulturális menedzsment-tapasztalattal nem rendelkező Fülöp Péter lett a gazdasági és produkciós vezető.

Nem árt megjegyezni itt, hogy például a kecskeméti Katona József Színház hasonló posztjára ez idő tájt hivatalos pályázatot írtak ki – Kaposváron ez szóba sem került...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.