2018. augusztus 7., kedd

AKI MOST ÉHEN HAL A MELEGBEN, ANNAK NEM KELL FÉLNIE ATTÓL, HOGY MEGFAGY MAJD A TÉLEN EBBEN A FENE NAGY NEMZETI JÓLLÉTBEN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Mirtill
2018.08.07.


Tárgy: Böjt

Mikes Mirtill: E-mai Rodostóba

A tatus megmondta: a rigolya nem életkori sajátosság, van, aki például nagyon megdolgozik egy nyavalyás diliflepniért is. Szerencsére kend engem csak a mértékletességre próbál inteni. Félt, hogy a billentyűpüföléstől ínhüvelygyulladásom lesz, mert kend a szeretet mércéjével méri az embert akkor is, ha kicsi, meg lány, meg még néhány öntelt pupák „zsengés”-nek is tartja. Úgyhogy bocsika, nem tekintem egrecírnek ezentúl, ha megjegyzést tesz az e-mailjeimre.

Viszont velem ugyancsak a jóindulat íratja, hogy ne induljon haza kend, mert a magyar valóság behajlott a zsákutcába és kend nincs hozzászokva az alattvalóknak hatóságilag rendelt böjtöléshez, amit ezek a magukat kereszténynek hazudó latrok isteni rendelésnek tódítanak. Mert itt már a koszt és a kvártély is képviseleti úton történik. Kend meg elég soványkának tűnik, majd még baja esik.

Merthogy az itthoni magyarok nem akarnak, a bevásárolt magyarok pedig nem tudnak a hűbéruraknak eleget dolgozni, ezért azután drágul a koszt a szegénynek, de a módosabbak is kezdenek már fanyalogni, hogy nem lesz baracklekvár az idén.

Mintha ez lenne itt a legnagyobb baj! A tata szerint vigasztaló, aki most éhen hal a jó melegben, annak nem kell félnie attól, hogy megfagy majd a télen ebben a fene nagy nemzeti jólétben. Mert okvetlenül meg kell írnom kendnek, hogy a propaganda telítettséget okoz a fogyasztónak, de csak a terjesztője bukszája hízik tőle. Magyarul ez azt jelenti – és az ilyen dolgok/összefüggések felismerésében a nagyi igazán profi – a multik hulladékát etetik velünk, és ha két hónapig nem jönne a kamion, a fél falu éhen halna, a másik fele meg legyilkolná egymást egy darab száraz kenyérért. A tata szerint a lakosság legalább 10%-nak már most nagypénteki böjt minden nap.

Püff neki. Az meg statisztika és nem maszek sacc, hogy minden huszadik lakás a külföldiek tulajdonában van. A valódi profitot termelő cégek többsége úgyszintén. Nagyon kutakodott is a nyárikonyha konzultáció, hogy akkor mi a búbánat most az igazi nemzeti a nagy dumán kívül ebben az amatőr elme szakszerűen kivitelezett tákolmányában, amit a hazánknak kellene nevezni. Még a kereszthuzat se hozott semmi értelmes magyarázatot. Már éppen szétszéledt volna a stáb, mikor jött a hír: az óvodában/bölcsödében bevezetik a keresztény hazafiságra nevelést, mert a mostani gyerekek nem akarnak a földesurak ültetvényein málnát szedni ingyen. Hát milyen katona lesz az ilyen gyerekekből, ha megint gazdát cserél az uraság és meg kell védeni a kiváltságait!?

Bütyökfalva, 2018. augusztus 7.

Mirtill

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.