2018. augusztus 30., csütörtök

BARTUS LÁSZLÓ: ORBÁNNAL SEMMIBEN SEM LEHET EGYETÉRTENI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.08.29.


Mondhattam volna, hogy semmiben nem lehet egyetérteni a “Fidesszel”, de Fidesz nincs, nem létezik. Ami Fidesznek, egy politikai pártnak látszik, az egyetlen ember, Orbán, és az ő alattvalói, akiknek semmiféle jogaik nincsenek, csak amire esetenként Orbán felhatalmazza őket. Az egykori Fidesz, a politikai párt, megszűnt. Ami a helyén van, az Orbán tulajdona.

Ez azt jelenti, hogy senkinek nem lehet különvéleménye, Orbán nem egy megválasztott vezető, még ha rendeztek is egy ilyen cirkuszt. A “pártnak látszó tárgy” Orbán eszköze a személyes hatalma fenntartására, és a demokrácia hamis látszatának fenntartására. Mert egy demokrácia alapvető része egy kormányzó párt is, amelyen belül szintén demokrácia van. A Fidesz egy sötét diktatúra.

De a demokrácia Orbán szerint meghaladott, hülyék által kitalált dolog, amit szolgai módon átvett Nyugat-Európa. Ezért ezt tartja – tévesen – valamilyen mérőzsinórnak, s az emberek is valamiért értéknek tekintik. Ezért fenn kell tartani annak külső látszatát, nem lehet csak a nyers valóságot mutatni, ami ennek a rendszernek az igazi tartalma és lényege. És akár tetszik, akár nem, én az Amerikai Népszavában 2010-től azt állítom, hogy ez egy fasiszta rendszerváltás. Az alaptörvénytől kezdve hirdetem, hogy ez államcsígy, és az alkotmányos rend megdöntése, a NER diktatúra. Orbánt demokratikus úton leváltani nem lehet. Honnan tudom? Benne van az alaptörvény preambulumában. Mindenki tudhatná, aki tud olvasni. A NER nem most lett diktatúra, az első perctől kezdve az.

Mert ez valójában nyers és közönséges önkény, és nincs, aki megvédené a jogállamot. Az ellenzék is bizonytalan abban, hogy ez érték. Nem látják Amerikában és Olaszországban, sőt Izraelben, hogy egy fasiszta vezető mellett is mekkora érték és egyetlen reménység a jog uralma, a hatalmi ágak szétválasztása, a hatalom kontrollja. Aki ezt felszámolja, nem zseni, hanem gazember, akinek börtönben a helye. Nem pedig a politikai “szószéken”, ahol magát nevezi demokráciának. És senki nem mondja meg, hogy ez az ember elmebeteg.

Mert ettől ez még ugyanolyan egyeduralom, diktatúra. Illiberális, a jogállamot megszüntető jellege miatt fasizmus. Orbán először a családjában szüntette meg az emberi jogokat, majd a pártjában számolta fel az egyéni szabadságot és az egyenlőséget, utána pedig ezt tette az egész országgal. Ahogy Orbán családja nem család, pártja nem párt, Magyarország sem egy ország, hanem egy ember akaratának alárendelt, önállóságát, belső mozgását elveszítő tulajdon, megszállt terület. Csak az lehetséges, amit Orbán akar, mindenki neki alárendelt.

Már csak ezért se lehet semmiben egyetérteni Orbánnal, szemben azzal, amit az orbánista Schmidt Mária fia, az ellenzékinek látszó tárgy, Ungár Péter állít. Mert Ungár sem ember, a szónak politikai értelmében, hanem tárgy. Orbán Viktor tárgya, mint mindannyian, akik az ő uralma alá rendeltettek azzal, hogy az egykori Magyarország, ma Orbánia állampolgárai, az ő alattvalói, emberi mivoltukból megfosztott, lélektelen eszközei legyenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.