2018. augusztus 2., csütörtök

ÖRÜLHETÜNK-E A DEBRECENI BMW GYÁRNAK? NÉHÁNYN, IGEN, NEM

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2018.08.01.


...Ha egy pillanatra félre tesszük a kontinentális politikai erőtereket, és önmagában a beruházás tényét nézzük, nincs mit keseregni, sőt, egyértelműen örvendetes, hogy a világ egyik legnagyobb autógyára évtizedes beruházásra alkalmasnak látja Magyarországot. Első körben legalább ezer új munkahely születik, csak a gyárkapun belül, azonban a környező, kisebb cégek a BMW beszállítóivá válhatnak – ahogy látjuk ezt Kecskeméten a Mercedes esetében –, vagyis nagyságrendekkel többeket érint majd a befektetés. A régió számára pedig egyértelmű a kitörési lehetőség a gyár megnyitásával. Fanyalgásnak itt helye nincs.

Letagadhatatlan azonban a BMW döntésének két, egyáltalán nem örömteli vetülete is:

1, Újfent egy olyan beruházás érkezik Magyarországra, amely minimális hozzáadott magyar értéket termel, hisz jobbára egy összeszerelő üzemet telepítenek ide. Ez pedig nem javítja az ország versenyképességét - sokkal inkább azon a szinten betonozza be Magyarországot, amin már Kína is tovább lépett.

2, Tovább emelkedik az ország kitettsége a globális gazdasági folyamatoknak. A BMW-vel együtt immár mindhárom német autóóriás (a bajorok mellett az Audi és a Mercedes) jelen vagy Magyarországon. A Suzukit is ideszámolva a teljes magyar export 40 százalékát kizárólag az autóipar termelése adja hamarosan. Márpedig ez a szektor reagál a leggyorsabban a nemzetközi konjunkturális trendekre – emelkedésre és bukásra egyaránt.

E két szempont ideális esetben arra ösztökélhetné a gazdaságpolitika irányítóit, hogy támogassák a hazai hozzáadott érték előállítást. Azonban egyértelmű például a Nemzeti Bank mozgásából, hogy sokkal inkább a német beruházók érdekeit veszi figyelembe, mint a hazai vállalkozásokét. A gyenge forint ugyanis a BMW-nek extra ajándék - elvégre még több olcsó magyar munkaerőt kap a pénzéért, tehát még olcsóbban képes előállítani termékeket.

Az ország egésze számára tehát – ha fenntartásokkal is –, de mindenképp üdvös a BMW gyár létesítése. Orbán távozását vágyók pedig végre szembesülhetnének a valósággal: senki nem végzi el a munkát a hazai ellenzék helyett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.