2018. augusztus 31., péntek

ELTŰNIK A HAZAI KISGAZDASÁG?

MÉRCE
Szerző: ORBÁN ATTILA
2018.08.30.


Magyarországon a kormány a korábbi ígéretével ellentétben nagybirtokos rendszert hozott létre, ahol a „kedvezményezett” gazdák földbirtokainak a méretei nagynevű régi grófokéival vetekszenek. Ángyán József volt fideszes államtitkár (aki pont ezért is távozott a Fideszből) már 2012-ben megjósolta, hogy Magyarországon dél-amerikai mezőgazdasági viszonyok fognak kialakulni (ahol néhány nagytőkés érdekcsoport maga alá gyűri az adott régió egész mezőgazdaságát), és néhány agrároligarcha kezére fog kerülni egy-egy régió mezőgazdasága. Annyi hozzátartozik ugyanakkor az igazsághoz, hogy ezt nem a Fidesz kezdte el, az előtte lévő kormányok is hasonló logika mentén cselekedtek.

A rossz beidegződések, a privatizáció és a gazdák megosztottsága teremtette az olyan helyzeteket, mint amilyenbe az elmúlt hetekben a szabolcsi almatermelők kerültek.

Először 2013-ban bérbe, majd 2015 őszétől folyamatosan árverezésre kerültek a földek. A szabályozás viszonylag szigorú volt, amelynek keretei között a helyben élő gazdák fejenként 300 hektár földet vásárolhattak. A jogszabályokat azonban könnyű volt megkerülni, vegyünk egy klasszikus példát.

A törvény alapján a tulajdoni korlát minden magánszemély esetében 300 hektár. Mészáros Lőrinc és családja 1400 hektár földet vásárolt közel kétmilliárd forintért, ebből Mészáros Lőrinc néven vásároltak 400 hektárnyi földet, igen ám, de a törvény alapján a tulajdoni korlát minden magánszemély esetében 300 hektár, erre az érdekes helyzetre Bitay Márton földügyi államtitkárnak kellett megadni a választ azzal, hogy nem egy Mészáros nyert, hanem kettő, feltehetőleg Lőrinc és a fia...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.