2018. augusztus 2., csütörtök

ÉS AKKOR ORBÁN VISSZAVETTE, AMI AZ ÖVÉ

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.08.01.


A háborúnak vége. Orbán nyaralni ment, ennyi győzelmet ki kell pihennie, Simicska is nyaral, mivel más dolga már nem maradt. Közben a Hír TV-ben tisztogatás, váltóállítás, tusványosi beszéd. A sajtószabadság szigete már olyan kicsi, hogy fél lábbal állunk rajta.

Akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet, gúnyolódott Medgyessy Péter tizenhat évvel ezelőtt az ágáló Orbán Viktoron. A miniszterelnökségét pár hónappal korábban elveszítő Orbán azt követelte, osszák meg a közszolgálati televíziót, hogy az egyiket a polgári erők irányíthassák, a másikat a szocialista-liberális kormány. 2002 nyarán Orbán ezenkívül aggódott a híve által vezetett Magyar Rádió miatt – aztán Kondor Katalin egészen 2005-ig hivatalban maradt – és a Magyar Nemzetet ért támadásokat is kifogásolta. A polgári körök nagygyűlésén Orbán szónoktársai médiaegyensúlyt, az ellenzéknek járó egyenlő megszólalási lehetőséget követeltek.

Milyen régen volt.

Még abban az évben Orbán – nyilván a tehetős hívek spórolt pénzéből – vett magának egy televíziót, amelynek nem kellett különösebben küzdenie, hogy hamar bekerüljön a kábelszolgáltatók csatornakínálatába. Tulajdonosi háttérét az orbáni gazdasági univerzum átalakulásával párhuzamosan egyre kevésbé a Vegyépszer és egyre inkább a Simicska-féle cégbirodalom határozta meg. 2004-ben képbe került már Liszkay Gábor, aztán létrejött a Magyar Nemzet – Hír TV – Lánchíd Rádió fideszes médiatriász. A baloldali és a jobboldali blokkok szembenállásának polarizálódásával a Simicska-médiumok propagandaszerepe egyre erősebb lett, de nem kímélték azokat sem, akikről a Fidesz-táboron belül orrontották azt, hogy Orbán hatalmára törnek. Ha éppen nem is törtek, ez volt a mindent vivő vád a kiszerelésre váró belső riválisokkal szemben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.