2018. augusztus 5., vasárnap

EUGENIA S. LEE: SAJTÓSZABADSÁG ÉS KÉPMUTATÁS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: EUGENIA S. LEE
2018.08.04.


Lesznek milliónyian, akik elsiratják előttem, és helyettem, a Hír tv-t, mondván, a sajtószabadságnak Magyarországon ezzel vége. Tegnap, első felindulásomban magam is ezt gondoltam, ám valójában nem most lett vége, hanem már akkor, amikor annak utolsó, szélesebb közönséghez is eljutó része, egy televíziós csatorna, hirtelen orbánista tévéből ellenzékivé vált, egy oligarcha dühének következtében, amikor a megyei lapokat beszántották, amikor a NOL archivuma is eltűnt, folytathatnám a sort végtelenségig.

Amikor Aczél Endre meghalt, egy kollégája azt írta, hogy méltatlan, ahogy az ellenzéki sajtó maradéka szedi szét egymást, és bulvárosodik el a megélhetés reményében.

Személyes tapasztalatom igazolja az állítást. Egy egyszerű Facebook posztban leírtam, miért hagytuk el annak idején Magyarországot, miféle rasszista bánásmódban volt része a családomnak, elsősorban a gyermekeimnek, és természetesen a férjemnek, pedig hol volt még akkor a manapság oly elterjedt hétköznapi fasizmus mértéke a maitól.

A Zoom című újság (?) vagy hasonló valami, amiről azt megelőzően még csak nem is hallottam, kért egy interjút tőlem ennek kapcsán, amit én nagy örömmel vettem, azt gondolván, hogy talán a Stop Soros törvény fényében majd megvédik egymást az emberek a szülőhazámban, és kevesebbeknek kell azon átmennie, amin mi átmentünk annak idején. Nos, az interjút emailben bonyolította egy újságírónő, aki fotómodell is egyben, és a legnagyobb szerencséjére még a nevét sem jegyeztem meg, azt viszont igen, hogy a PISA teszten nem segített volna a magyar általános iskolások eredményén, sőt kimondottan lehúzta volna azt, olyan mértékű szövegértési problémákkal küzdött.

Írt valami botrányosan pocsék cikkszerűséget, olyasmit, mint amit a Blikk szokott Norbiról, vagy nem tudom kik épp az aktuális celebek. Egy katasztrófa volt. Le akartam vetetni, írtam a hölgynek, hogy ez nem az, amit én leírtam, nem járulok hozzá, hogy megjelenjen, vegye le. Nem vették le. Egy kedves ismerősöm írt a hírigazgatónak, aki azt válaszolta velősen, rám utalva, „hogy az a nő nem normális”, majd a cikk kiemelten, megreklámozva még jó néhány napig fent volt az oldalukon, én pedig megtanultam, hogy a tisztességes újságíró, és az ellenzéki újságíró nem feltétlenül egy és ugyanazon halmaz tagja.

Ezt az urat, aki a Magyar Nemzet szerkesztője volt, tegnap vagy kirúgták, vagy ő ment el magától az újságtól, mindenesetre kaptam egy linket üzenetben, ahol nyilatkozik, hogy ha nem kap munkát a szakmájában, szívesen kipróbálná magát egyéb területeken is.

Nos, én ez utóbbit javasolnám, mert aki alapvető etikai normákat nem tart be a szakmájában, az valóban jobb, ha más foglalkozást keres magának, pláne, ha szavak formálásából él, amellyel befolyásolni, manipulálni, segíteni, szemet nyitogatni, és életre szóló sérülést is lehet okozni.

Ezt csak úgy zárójelben arról, miért nem hiszek abban, hogy azért, mert valaki ellenzékinek vallja magát, attól még tisztességes is.

Tudom jól, sok az eszkimó és kevés a fóka, élni kell, és hasonlók. Csakhogy nincs annyi online portál, amelyik a bedarált lapok összes értékes munkatársát foglalkoztatni tudná, ellenben ahogy azt a példa mutatja, értékteleneknek, olvasni nem tudó fotómodelleknek gyakran mégis jut hely.

Sokan kongatták a harangokat minden egyes kis lap bezárásakor, a kutya sem figyelt rájuk, mindenkinek csak az fájt, amikor már a saját háza égett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése