2018. augusztus 8., szerda

GALÍCIAI UTAZÁS - MINDENKINEK VAN TRIANONJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MIKLÓS GÁBOR
2018.08.05.



Ebben a véres övezetben minden népnek van trianoni fájdalma.

A terror területe. Ez a neve az ukrajnai Lemberg (Lviv, Lwów, Lvov) emlékhelyének. A város közepén létesítették, a hajdani gettó egy kis szeletén. A lembergi zsidókat a nácik innen a viszonylag közeli Belzec megsemmisítő táborába szállították. A láger a mai ukrán-lengyel határ lengyel oldalának közelében volt. Belzecről keveset írnak, kevesen keresik fel. Ott nincs is sok látnivaló. A táborban félmilliónál több zsidót gázosítottak el egy év alatt, majd feltehetően Himmler parancsára eltüntették minden nyomát, a holttesteket kiásták és elégették. A nácik feltehetően azért döntöttek így, mert nem sokkal korábban ők tárták fel Katynban húszezer Sztálin parancsára kivégzett lengyel katonatiszt és tisztviselő tömegsírját. 


Nem akarták, hogy áldozataikat úgy azonosíthassák, ahogy ők tették a szovjetek áldozataival. A belzeci haláltábort hét zsidó élte túl, ketten tettek vallomást az ott történtekről a lengyel hatóságoknak. Egyiküket, Chaim Hirszmannt 1946 márciusában lakásában lőtték agyon az ún. „elátkozott katonák”, a lengyel antikommunista fegyveres csoport emberei. Hirszman a rendőrség tagja volt, azok után nyomozott, akik elpusztították mindenkijét. Az 1943-ban felszámolt lembergi gettó két épületében 1944-ben a szovjetek átmeneti börtönt létesítetek. Két éven át használta az NKVD a vasúti töltés melletti helyet. Itt tartották azokat, akiket azután a hatalmas ország távoli hideg és sötét tájaira száműztek. 

Történelemmel terhelt föld. A múzeum két új fabarakkból áll, mellette egy sínre állított marhavagon. Az egyik barakkban raktár van, a másikban egy vándorkiállítás. Egy lengyel öregasszony lányaihoz küldött levelei alapján állították össze. Józefát hetvenéves korában a szovjetek a kazahsztáni Aktyubinszkba száműzték. Feltehetően azért, mert osztályidegen volt. (Ez a kiállítás tavaly Budapesten is felbukkant - a szerk.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.