2018. augusztus 30., csütörtök

HA BAJKEVERŐ AKARSZ LENNI AZ UNIÓBAN, AKKOR KÖVESD ORBÁN VIKTORT - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2018.08.30. 


Hallgassa meg

A menekültpolitikában tökéletesen egymásra találtak, ezért szövetség létrehozását tervezi Orbán Viktor és Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a koalíciós partner, a Liga Párt elnöke – összegzi a két politikus milánói találkozóját a német Tagesschau. Sőt, Európa megmentőiként állították be magukat – teszi hozzá. Orbán felszólította az uniós Néppártot, a saját pártcsaládját, hogy el kell végre döntenie, melyik oldalra áll. Csernyánszky Judit lapszemléje.

Salvini dicsérte a magyar kormányfőt, aki képes volt megállítani a szárazföldön a menekültáradatot, és Olaszországnak most azt kell bebizonyítania, hogy az vízen is megoldható. Egyébként a Tagesschau arra hívja fel a figyelmet, hogy Salvini ellen pár nappal ezelőtt indult ügyészségi vizsgálat hatalommal való visszaélés, szabadságjog megsértése és jogszerűtlen bebörtönzések miatt. Pár hete ő volt az, aki megtiltotta a mentőhajók és a parti őrség segítségét, ennek következtében pedig másfél héten át a vízen vesztegeltek embertelen körülmények között a menekültek.

Ha bajkeverő akarsz lenni az Unióban, akkor kövesd Orbán Viktort – adja meg a receptet a Politico brüsszeli kiadványa, amely szerint az Uniónak megint felfájást okoz, hogy épp a választások előtt miként állítható meg a szélsőjobbos és populista eszmék minél nagyobb térnyerése. Miközben szövetségre akarnak lépni, azért azt is tisztán kell látni, hogy nem kormányközi, hanem csak rendkívüli találkozó volt ez kettejük közt, amelyet az Öt Csillag mozgalom elnöke, a kormányfő kifejezetten ellenzett. Salvini politikai példaképének nevezte nem egyszer Orbánt. Hogy mit is tanulhat tőle? Tartsd közel a barátod, de még közelebb az ellenséged. Tartsd rendben az államháztartást, hogy Brüsszel ne tudjon beléd kötni! Márpedig ezzel – a magas deficit miatt – Olaszország egyáltalán nem büszkélkedhet. És a képmutatáshoz is érteni kell, mert miközben a nemzeti érdekeidet véded, az uniós intézményrendszert is dicsérned kell, és akkor nem fogysz ki a támogatásokból sem. Az sem árt, ha a médiát és az ügyészséget az ellenőrzésed alá vonod - összegzi a populizmus receptjét a Politico...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.