2018. augusztus 3., péntek

HARC A SZABASTRANDOKÉRT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2018.08.03.


Már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – most már ezek megvédésért küzdenek civilek.

Az aláírásgyűjtés szervezői azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok hozzák nyilvánosságra a szabadstrandokra vonatkozó terveiket, és garantálják, az elkövetkező öt évben nem csökken a jelenleg ingyenesen elérhető partszakaszok száma. A petíció elindítói – akik 5000 támogató szignó esetén megkeresik az ügyben az érintett településeket – szerint ugyanis a Balaton-törvény 2016-os módosítása lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy „kiárusítsák” a szabadstrandokat, melyek helyén lakóparkok és luxusingatlanok épülhetnek. Pedig két éve egy kormányinfón Lázár János egykori, Miniszterelnökséget vezető miniszter is kijelentette: a Balaton mindenkié, a tónak hozzáférhetőnek kell maradnia mindenki számára. Az idén viszont már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok, fél tucat – Balatonkeresztúr, Balatonfenyves, Balatonboglár, Balatonszemes, Zamárdi és Örvényes – ráadásként elmondhatja magáról, hogy közigazgatási területén csak szabadstrandokat alakított ki az önkormányzat. Az utóbbi döntéssel amúgy az érintett települések lemondtak a Magyar Turizmus Zrt. strandfejlesztési pályázatán elnyerhető támogatásokról is, ugyanis a turisztikai cég csak megtérülő beruházásokat, vagyis fizetőstrand-fejlesztéseket dotál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése