2018. augusztus 1., szerda

ÍGY GONDOLKODOTT 28 ÉVE MATOLCSY GYÖRGY A GAZDASÁGRÓL, PRIVATIZÁCIÓRÓL ÉS AZ ÁLLAMI VAGYONRÓL

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.08.01.



Mintha a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank kezdene más úton járni, mint a hivatalos kormányzati gazdaságpolitika. A jegybank nemrégiben megjelentetett 180 pontban összefoglalt reformprogramja nem is oly burkoltan bírálja az elmúlt nyolc év politikai irányát, főként azokat, melyek mostanában kezdik éreztetni a hatásukat a magyar gazdaságban. Matolcsy talán túljutott a tündérmesés időszakán, valamint a japán és magyar gyerekek popójának összehasonlításán, és visszatér ahhoz a gondolkodásmódhoz, mely 1990-ben jellemezte, amikor az MDF vezette kormányban államtitkárként a gazdasági reformok szükségességének egyik szószólója volt.

Matolcsy György, az Antall-kormány gazdasági kabinetjének államtitkára 1990. június 2-án hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek. Ez a tény önmagában talán nem is olyan érdekes, de, ha azt vesszük, hogy azóta sem a Magyar Nemzet, és az akkor vezető kormánypárt, az MDF sem létezik, akkor felértékelődik az MNB jelenlegi vezetőjének minden szava.

Mindjárt egy meglepő ténnyel kezdődik az interjú. Matolcsy ugyanis olyan kormányzati körökben nem túl népszerű közgazdászok és társadalomtudósok köréhez tartozott akkoriban, akiket a mai Orbán-kormány sem igazán szívlel. A jelenlegi kormányfő közvetlen környezetéhez már a 2000-es évek elejétől tartozó MNB elnök ugyanis többek között Lengyel László, Surányi György, illetve Hankiss Elemér neveivel fémjelzett körhöz tartozott a rendszerváltás időszakában. Tehát Matolcsy finoman szólva sem NER-kompatibilis szakemberek között töltötte ifjú éveit...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.