2018. augusztus 4., szombat

KI A MAGYAR?

SZTÁRKLIKK
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.08.04.


Ugye biztosak lehetünk abban, hogy a nemzet újraegyesítésével büszkélkedő kormány félreveri a harangot, ha határon túli magyarokat gyilkolnak, bántalmaznak, megfélemlítenek? Hiszen éppen most tett újra hitet a tusnádfürdői találkozó megnyitóján kormánya nevében a nemzetpolitikai államtitkár „a nemzeti összetartozás iránti elkötelezettségről”

Soha nagyobb szükség nem volt még erre az elkötelezettségre. Több hete, hónapja vannak veszélyben identitásukra büszke kárpát-ukrajnai magyarok. Júniusban ottani nacionalista, neonáci csoportok rájuk támadtak, leszúrtak, súlyosan megsebesítettek egy tíz éves kisfiút, védelmére siető édesanyját és két tinédzsert. Miközben azt kiabálták: „Menjetek Magyarországra!”, meggyilkoltak egy huszonéves fiatalembert, alig elmondható brutalitással: késeikkel felvágták a hasát, és kiontották a beleit.

Július elején újabb halál: Beregszászon egy nőnek vágták el hátulról a nyakát, árván maradt a gyereke. Július közepén felgyújtottak egy óvodát; egy református imaházat és egy családi házat. A magyarok fenyegetése azóta is folytatódik. Egy jogvédő szerint „soha nem rettegtünk ennyire, mert nincs, aki megvédjen bennünket.” Már hogyne lenne: az anyaország majd biztosan kiáll értük. Ugye be is hívták már a külügybe a budapesti ukrán nagykövetet, tájékoztatást kérve az intézkedésekről? Hiszen elég, ha külföldön Orbán Viktorról két rossz szót szólnak, és Szíjjártó már raportra is hívja a nagykövetet. Ugye fordultak már hivatalos jegyzékben az ukrán kormányhoz, hogy tegyen meg mindent magyar társaink megvédésére? Ugye részvétét fejezte ki és segítséget nyújtott az áldozatok családjának az ukrajnai magyar nagykövet? Ugye a kormány is segíti a Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtését az óvoda, az imaház és a leégett családi otthon helyreállítására? Ugye azért van külön miniszterelnökhelyettes a határon túli magyarsággal való kapcsolattartásra, hogy Semjén két vadászat között a helyszínre siessen tájékozódni?l

Hogy erről mind nem hallottak? Én sem. A júniusi pogrom után talán volt egy langyos nyilatkozat, azóta nincs nyoma semminek. Ja, mert egy dolgot elfelejtettem mondani. Kárpát-ukrajnai magyar cigányokról van szó. Magyarul beszélnek, magyarnak és cigánynak vallják magukat. Dupla bűn a támadóik szemében. Ahogy Misetics Bálint írta: „az ukrán neonáciknak magyarok, Magyarország kormányának úgy tűnik, csak cigányok.”

Az államtitkár abban a bizonyos tusnádfürdői beszédben azt is mondta: „A nemzet közjogi egyesítése gyakorlatilag befejeződött.”

Azért talán egy kicsi még hátra van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése