2018. augusztus 7., kedd

MEGÉRKEZÉS VIETNAMBA


HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Bálint
2018.08.07.


Megérkezni egy új országba, pláne, ha az egy olyan, Európától és a nyugati kultúrától távoli hely, mint Bálint és párja esetében Vietnam, nem kis kihívás és élmény. Még csak pár hete vannak az országban, így ez a poszt is amolyan első bemutatkozás (ezt azért vegyétek figyelembe a kommenteknél…), én reménykedem a folytatásban. Lássuk tehát az első tapasztalatokat Vietnamról!

„Az elmúlt három évben Cipruson éltem, ahol egyre több ázsiai partner keresett meg, így úgy döntöttünk megpróbálunk gyökeret verni ebben a régióban is. Egy nemzetközi online magazint vezetek, ami piacvezető tőzsdei híreket szolgáltat és ingatlannal is foglalkozik.

Először piackutatás céljából érkeztem, illetve érkeztünk Ginával három hétre Vietnamba, Saigonba. Majd úgy alakult, hogy itt maradunk.

Az út

Péntek este indultunk Limasszolból, Ciprusról. Attila barátom vitt ki minket a reptérre, még az utolsó órában ő és felesége megosztotta velünk a tapasztalataikat, felkészítettek, hogy meleg lesz, melegebb, mint Cipruson és mivel monszun van, sokkal magasabb a páratartalom is.

Vigyázzunk a motorosokkal, sokkal többen használnak motort, mint autót, nézzünk szét többször, mielőtt lelépünk a járdáról.

A reptéren minden simán ment, azon kívül, hogy Ginának túl nehéz volt a kézipoggyásza, de szerencsére át tudtunk pakolni négy kilogrammnyi piperecuccot az én feladandó bőröndömbe. Ismerjük, milyen nővel utazni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.