2018. augusztus 14., kedd

MIT TEGYEK, HOGY NE CSAPJON BELÉM A VILLÁM?

INDEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2018.08.14.


Augusztus elején a Balatonnál villám csapott egy strandoló család tagjaiba, és egyikük végül múlt héten belehalt a sérüléseibe. Bár az ilyen váratlan és tragikus esetek viszonylag ritkák, nem árt tisztában lenni azzal, mire érdemes figyelni villámláskor, és mi az, amit semmiképp ne tegyünk.

Szögezzük le gyorsan, hogy elég kicsi az esélye annak, hogy a következő vihar során villám csapjon önbe. Az amerikai Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) szerint manapság 1:600000 az esélye, hogy valakit villámcsapás érjen, ami jelentősen kisebb a korábbi évszázadokénál, nagyrészt annak köszönhetően, hogy jóval kevesebben dolgoznak a szabadban. Ettől viszont még nagyon is reális veszély a villámcsapás, a következményei pedig akkor is rendkívül súlyosak lehetnek, ha az áldozat túléli a találkozást – világszerte évi 24 ezer embert ölt meg villámcsapás, és 240 ezren maradnak életben.

Egy átlagos villám 300 millió voltos és az áramerőssége 30 ezer amper, nem csoda, hogy számos maradandó károsodást okozhat az esetleges külső sérüléseken túl is. Gyakori az idegsérülés, ebből adódóan pedig a koncentrációs vagy memóriazavar, illetve más kognitív képességek romlása. Különböző testrészekben maradhat fent krónikus fájdalom. Alvászavarok, epilepsziás tünetek jelentkezhetnek. Általában átmeneti, de akár tartós látás- vagy halláskárosodás is felléphet. Nem is beszélve mindezek másodlagos hatásáról, a társasági érintkezés nehézkessé válásáról.

Belül tágasabb


A VILLÁM TÚLÉLÉSÉNEK LEGBIZTOSABB MÓDSZERE, HA NEM MEGYÜNK A VILLÁM KÖZELÉBE, DE ERRE SAJNOS NEM MINDIG VAN LEHETŐSÉG.

A villám távolsága mindenesetre könnyen kiszámolható. Mivel a hang lassabban terjed, mint a fény, a mennydörgés lassabban ér el önhöz, mint a villám. Ezért ha meglátja a villámot, kezdje el számolni, hány másodperc telik el a mennydörgésig. A kapott számot ossza el hárommal, és meg is kapja, durván hány kilométerre jár a villámlás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.