2018. augusztus 4., szombat

NEHEZÍTETT HATÁRÁTKELÉS

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.08.04.


Külföldre költözni és új életet kezdeni nem egyszerű ügy, kell hozzá nem kevés bátorság, magabiztosság és nyitottság a többi ember, új kultúra, másik nyelv felé. De mi a helyzet a befelé forduló, introvertált emberekkel? Ők hogyan birkóznak meg ezekkel a kihívásokkal?

Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy amikor introvertált személyiségről beszélünk, akkor nem feltétlenül furcsa, társaságkerülő, szégyenlős emberekről van szó (persze akadnak ilyenek is közöttük…), hiszen a befelé forduló személyiséggel rendelkezők között is akadnak, akik kifejezetten jó szociális képességekkel rendelkeznek, legfeljebb ezen képességeik nem tudtak még kiteljesedni.

Az introvertált személyiség számára más emberek társasága inkább kimerítő, mint ösztönző, éppen ezért nagyra értékeli az egyedül töltött időt.

Mindez azért lehet érdekes, mert a határátkelés önmagában olyan, mintha túladagolnának szociális kapcsolatokkal: új ország, új környezet, új szomszédok, új munkahely, új ügyintézési módok… és még hosszan sorolhatnánk.

„Szenvedtem azzal, hogy a második nyelven kellett beszélgetnem, mert ehhez túl csendes a természetem. A környezetem felfedezése stresszes volt, mert nem vagyok egy kalandvágyó típus” – írta a Global Living Magazine-ban Taylor Joy Murray.

„A kávézókban teljesen elégedetten elüldögélek egyedül akár három órát is. A partikon számomra a konyha a mennyország. Amikor pedig az nem elérhető, akkor a fürdőszobába vonulok vissza pár rövidebb magányos percre. Aki nálam befelé fordulóbb, az festi magát. Ugyanakkor ezek a nehézségek bátortalanságot és bizonytalanságot gerjesztenek bennem, amikor látom az extrovertált barátaimat folyamatosan csevegni, új helyeket felfedezni és könnyedén barátkozni a helyiekkel vagy más határátkelőkkel” – tette hozzá.

Amikor az ember megérkezik egy új országba, be kell mutatkoznia a szomszédoknak, az új munkatársaknak, gyakorlatilag a nulláról kell felépítenie egy szakmai és magánéleti hálót.

Márpedig ez még az extrovertált személyiségeknek sem kis kihívás, pedig ők sokkal inkább nyitottak az újra, spontánabbak, jobban kedvelik, ha zajlik körülöttük az élet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.