2018. augusztus 16., csütörtök

NYOMKÖVETŐ KERÜLT LÁZÁR JÁNOS LÁBÁRA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.08.15.


Orbán Viktor miniszterelnöki biztossá nevezte ki fizetés nélkül Lázár Jánost, ami az olvasni tudó közönség számára egyértelműen azt jelenti, hogy Orbán nyomkövetőt helyezett Lázár lábára, és felszámolta a leváltása után létrejött “független” státuszát. A kinevezés börtön, a házi őrizet egy sajátos formája. Orbánnak nem tetszett, hogy a megsértődött Lázár önálló, s független politikai tevékenységet folytat.

A megbízatás egy kamu, valójában arról szól, hogy nem lehet a NER-ben Orbán irányítása alól dezertálni. Orbán ezzel a lépessel az asztala lábához láncolta Lázárt, kompromittálta is, és kinyilvánította a hatalmát fölötte. Lázár Hódmezővásárhelyen és Szegeden is politikailag értelmezhető imázsépítésbe kezdett, méghozzá Orbán tudta és akarata nélkül, ami cseppet sem megengedett az Orbán-falkában. Aki egyszer eladta az ördögnek a lelkét, ne álmodja azt, hogy ő az életben még egyszer szabad lehet Orbántól.

Nem véletlen, hogy milyen “megbízást” kapott Lázár: a nemdohányzók védelmére irányuló kormányzati stratégiát kell összefognia, egy fillér fizetés nélkül, viszont kap egy titkárnőt, aki szemmel tartja, és jelent róla. Közvetlen a saját ellenőrzése alá rendelte Orbán, minden lépését tudni akarja, és a “kinevezés” egy szoros kontrollt jelent. A “megtiszteltetés” pedig véget vet annak az imázsnak, hogy Lázár egy független, szabad ember, aki kilépett Orbán bűnszervezetéből.

Erre utal az is, hogy a feladat a “trafikmutyi” néven elhíresült nagy korrupciós akciót idézi fel, amelyet Lázár János vezényelt le. Orbán erre emlékezteti, ebbe veri bele az orrát, hogy soha ne felejtse, Orbán kezében van. Orbán, mint minden maffiafőnök, korrumpálja összes emberét, zsarolhatóvá teszi őket. Ha valaki emigrálni szeretne a bűnszervezetből, akkor az orra alá tolja, hogy egy bűnöző, akit bármikor lecsukathat. Orbán minden embere fogoly.

Amikor Lázár embere elveszítette Hódmezővásárhelyt, és ha nem sikerül az ellenzéket újra korrumpálni, s az enged a népakaratnak, akkor az egész csalásra épülő választási rendszer összeomolhatott volna. Ezt a bűnt Orbán nem felejti el, ezért először kiküldte Lázárt Bécsbe a híres videofelvételre, hogy égesse szénné magát, majd amint rendezte a sorait, kirúgta Lázárt. Aki sértődve odébb állt, s azt hitte, hogy mostantól szabad ember, demonstrálhatja az Orbántól való függetlenségét. Ezt számolja fel a “kinevezés”. Orbán megkötözi a kutyát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.