2018. augusztus 13., hétfő

ODA A PÁRTOK MONOPÓLIUMA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2018.08.13.



Miközben a kormány rombolja a demokráciát, az állampolgárok elkezdtek tanulni, és nem csinálják rosszul – állítja Reiner Roland, az Integrity Lab alapító-politológusa.

Leváltható még a Fidesz? 

Szerintem igen. Nem leválthatatlan rendszerben élünk, bár tény, hogy a Fidesz sokkal profibban és nyilvánvalóan több forrásból működő szervezet, mint az ellenzéki oldal bármelyik pártja. Amikor benne vagyunk egy ilyen rezsimben, sokkal könnyebb azt gondolni, hogy leválthatatlan. A 2014-es és a 2018-as választás után is lehettek volna olyan tapasztalatok, amelyek alapján kevésbé lenne kilátástalan a helyzet, mint amilyennek most sokan érzik. 

Mik ezek a tapasztalatok? 

Elsősorban az, hogy az ellenzéki pártok nem igazán tudják, miért akarják leváltani a kormányt: egy gyors korrekciós csomagot állítanak össze vagy négy évig készek lennének együtt kormányozni? Az sem derült ki, mi az a vízió, amiért érdemes elzavarni Orbánékat, amit csak az ők adhatnak meg. 2014-ben a rezsicsökkentésre, 2018-ban pedig a migránskérdésre nem volt válasza az ellenzéknek. Az utóbbira ugyan sokkal nehezebb lett volna, de kísérlet sem tettek rá. 2010 előtt a hazai közélet szinte kizárólag a pártokra épült, ők hozták a jelölteket, akik közül a választók válogattak. A szavazók pedig megtanulták ezt, és egyre kevesebben voksoltak olyan pártokra, amelyek nem jutottak be a parlamentbe. 2002-ben és 2006-ban már azt is láttuk, hogy a taktikai szavazást is elsajátították az MSZP-SZDSZ szavazók. Ehhez képest 2014-ben, de még inkább 2018-ban a pártok ilyen fajta monopóliuma elveszett. Sokkal fontosabb lett a jelölt személye, a választók egy része tudatosan az esélyes jelöltet kereste, nem pedig azt, akit a pártja indított. Erre a változásra egyik hatalmon kívüli párt sem reagált érdemben, sőt a pártpolitikai logika erőltetése csak még több ellenzéki párt felbukkanásához és ellenzéki konfliktushoz vezetett. 

Próbálkoztak az előválasztás ötletével. 

Igen, a saját érdekeik szerint. Az MSZP személyes szavazáson alapuló, regisztrációs, egyfordulós, relatív többségi rendszert szeretett volna, amely neki kedvezett. A Párbeszéd pedig az online-ra is építőt, amely pedig nekik lett volna jó. Ez megint a pártokról és nem a választókról szólt. 

Az Integrity Lab egy tavalyi konferenciáján arra keresték a választ, hogy mit jelent a demokrácia, veszélyben, vagy átalakulóban van-e. És 2018-ban? 

Nyilván a mostani kétharmaddal rosszabb a helyzet, mint egy éve, amikor átmenetileg ezt elveszítette a Fidesz. Sokan azt mondják, nincs nagy jelentősége a kétharmadnak, de a kormányzati gőzhenger szempontjából igenis van. Amit most látunk – a Hír TV visszafoglalása, az Állami Számvevőszék támadása a kórházakkal szemben -– az Orbán Viktor március 15-i beszédének valósággá válása: azaz a jogi, erkölcsi és politikai elégtétel. A 2017-es konferenciánk apropója egyébként egy könyv volt, amely a Donald Trump megválasztása utáni sokkhangulatban íródott. A mű tanácsokkal látta el a felelős állampolgárként viselkedni akaró embereket, hogy mit tehetnek ilyen helyzetben. Persze nem ezért, de szerintem állampolgári oldalról javul a helyzet, miközben a demokratikus rendszer hazánkban a kormány intézkedései miatt egyértelműen romlik. Látjuk például, hogy egy politikai célú közadakozásra elképesztő összegek jönnek össze, ügyek mentén tízezrek mozdulnak meg, alulról jövő kezdeményezések alakulnak. Kétségtelenül van egy depressziós hangulat, de a polgárok szerint ez a rendszer nem tarthat örökké. Ők nem nyilatkoznának olyan pesszimistán, mint mondjuk Vona Gábor. Ide tartozik, hogy az ellenzéki pártokkal saját szavazóik egy része sem elégedett, tehát érthető, ha vezetőik borúsan látják a jelent és a jövőt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.