2018. augusztus 3., péntek

RÉPÁSSY RÓBERT HÁROMMILLIÓ FORINTÉRT JOGÁSZKODOTT A VOLT MALÉV-SZÉKHÁZ ADÁSVÉTELÉNÉL

ÁTLÁTSZÓ / NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.08.03.


A Lánchíd közelében fekvő épületre tavaly decemberben szerzett az állam elővásárlási jogot, és idén meg is vásárolta. A vételár körülbelül 2,5 milliárd forint volt, de pontos összeg nem ismert. Az Átlátszó birtokába került szerződés szerint az adásvételben egy korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Répássy Róbert ügyvédi irodája is segített az államnak. Érdekesség, hogy az erről szóló szerződés kelte ugyanaz a nap, amikor az állam már meg is vette az ingatlant.

2017. december 27-én jelent meg egy kormányrendelet, ami a Magyar Állam elővásárlási jogát jegyezte be a világörökségi területeken fekvő ingatlanokra. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek.

Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy ha egy ilyen ingatlant el akar adni a tulajdonosa, akkor köteles értesíteni az államot az eladási szándékáról. Az államnak 8 napja van eldönteni, hogy meg akarja-e venni az ingatlant. Ha igen, akkor az állam a tulajdonos és az eredeti vevőjelölt közötti megállapodásban szereplő összeget köteles kifizetni.

Kormányközeli üzletember és offshore cég

Idén március végén a G7 írt arról először, hogy a Széchenyi téren fekvő volt Malév-székházat amerikai befektetők akarták megvenni. Az ingatlan ugyanis az ötcsillagos Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel mögött, azzal egy épülettömbben helyezkedik el. A francia Accor-lánc által üzemeltetett szálloda megvásárlására pedig tavaly év végén bejelentkezett az amerikai Starwood Capital Group.

Múlt év végén ennek az alapnak a magyar projektcége, a SOF-11 SB Topco Kft. jelezte, hogy megvenné a volt Malév-székházat. Az ingatlan tulajdonosa ekkor a kormányrendeletnek megfelelően szólt az államnak a tervezett adásvételről, az állam pedig úgy döntött, hogy él az elővásárlási jogával, és megveszi az épületet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.