2018. augusztus 24., péntek

TAVALY MÁR 125 MILLIÁRDOT SZÓRT A A CÉGEK KÖZÉ A KORMÁNY HAZAI FORRÁSBÓL

G7/24.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2018.08.24.


Egyre többet pénzt költ a kormány a magyar költségvetési forrásokból cégek támogatására, ezek hatékonysága azonban finoman szólva is kétséges. Ráadásul a pénzek egy része nehezen átlátható közvetítőkön keresztül jut el a vállalatokhoz.

A régóta vitatott rendszer pártolói szerint olyan beruházások valósulnak meg Magyarországon a támogatásoknak köszönhetően, amelyek enélkül nem jönnének ide. Vállalatvezetőkkel beszélgetve azonban inkább az a kép rajzolódik ki, hogy a támogatás egy kevéssé fontos szempont a döntésükben, általában akkor kezdik keresni ezeket a lehetőségeket, amikor már eldőlt, hol valósul meg egy fejlesztés.

2017-ben mindenesetre rekordot döntött a cégek állami támogatása: számításaink szerint majdnem pontosan 125 milliárd forintot fordított erre a kormány két minisztériuma. Ez tekintélyes összeg, már csak azért is, mert az összes vállalat 624 milliárd forint társasági adót fizetett tavaly. Még egyszer érdemes hangsúlyozni, hogy itt nem uniós forrásokról, hanem a magyar költségvetésből finanszírozott támogatásokról van szó.

A jelenlegi rendszerrel az a fő gond, hogy a hatékonyan működő cégektől esetenként járadékvadász, hatalomhoz közeli vállalatokhoz csoportosít át forrásokat, ami végső soron rombolja a magyar gazdaság hatékonyságát.

A másik gyakori eset, hogy olyan beruházásokhoz kapcsolódik a támogatás, amelyek enélkül is megvalósulnának...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.