2018. augusztus 28., kedd

ÚGY KÖZPONTOSÍTJA ORBÁN VIKTOR A KORMÁNYSAJTÓT, AHOGY AZ EGY ILLIBERÁLIS VEZETŐTŐL ELVÁRHATÓ

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.08.28.


Közös akolba tereli saját sajtóorgánumait a Fidesz, ezzel minden eddiginél nagyobb és agresszívebb agymosó gépezetet szabadít rá a magyar polgárokra. A közös hazugságok ezzel még eddigieknél is nagyobbak lesznek, ráadásul a közpénzeket pedig nem kell szétaprózni a különböző médiumok között. Valójában visszatértünk a rendszerváltás előtti sajtóstruktúrához, amikor az országos és megyei napilapok mellett a rádiók és televíziók is ugyanattól a pártközponttól kapták az utasításokat. Vannak persze olyan oligarchák, pártkatonák, újságírók, akik mégsem felhőtlenül boldogok az átszervezésre kiadott parancstól.

Két fontos elemzés jelent meg hétfőn a nyomokban még meglévő független magyar sajtóban. Az egyik szerint szép apránként - mondhatni suttyombanbeismerte a kormánysajtó, hogy ordas hazugságokkal etette a választási kampányban a magyar polgárokat. Az igazságszolgáltatás fáziskésése miatt ma már nincs jelentősége annak, hogy ellenzéki politikusok szájába adtak olyan mondatokat, melyek soha nem hangoztak el, olyan plakátokkal árasztották el az országot, melyeken azt sugalmazták, hogy ha nem a Fidesz nyeri a választásokat, leomlik a déli határon emelt kerítés, és menekültek milliói árasztják el az országot.

Ezek olyan állítások, melyeket nem lehet szakmai hibaként értelmezni, de lényegében nem is töri magát Orbán Viktor propagandagépezete, hogy bocsánatot kérjen a megtévesztett választóktól. Közpénzből kifizetik a bíróságokon kiszabott pénzbüntetést, illetve jól eldugott helyen lehozzák a helyreigazítást, és ahogy a miniszterelnök szokta mondani: Oszt’ jó napot!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.