2018. szeptember 27., csütörtök

500 MILLIÁRDOT IS BUKHAT MAGYARORSZÁG AZ ELLENŐRIZETLENÜL HAGYOTT UNIÓS PROGRAMOK MIATT

G7
Szerző: VÁCZI ISTVÁN, KASNYIK MÁRTON
2018.09.25.


Súlyosabb tétje van a magyar kormány és az Európai Bizottság vitájának, mint amiről eddig tudhatott a nyilvánosság. Egy általunk megismert, nem nyilvános kormányzati jelentés szerint a legrosszabb esetben akár 500 milliárd forint körüli összeget is bukhat Magyarország a hazai közbeszerzési és uniós pénzosztási rendszer korábban feltárt hiányosságai miatt.

A vita minden bizonnyal bőven átnyúlik 2019-re is, korlátozva a hazánkba érkező uniós pénzek beáramlását. Ez igen komoly probléma lehet, mivel a költségvetés gőzerővel folytatja az uniós programok előfinanszírozását, jelenleg szinte teljes mértékben a magyar adófizetők pénzéből. (Ha ezt nem tenné, akkor a most épp remek gazdasági növekedésből sem maradna sok.)

Az Európai Bizottság tavaly novemberben ellenőrizte* a Miniszterelnökségen belül működő Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) működését 2015 és 2017 között. Ez egy nagyon fontos szervezet, ez végzi az uniós pályázati eljárások irányítási ellenőrzését, vagyis jelentős részben rajta múlik, hogy megfelelően működjön a rendszer, illetve kiderüljön, ha valahol visszaélés történik. Ahogy korábban a 24.hu megírta, a bizottság az irányítási és ellenőrzési rendszerre hármas osztályzatot adott a négyfokozatú skálán. Ez azt jelenti, hogy nagy hibákkal, éppen csak működik a rendszer.

A „múltbeli ellenőrző látogatások során a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság* számos hiányosságot állapított meg a KFF által elvégzett közbeszerzési ellenőrzések tekintetében. Ezért a KFF által elvégzett, közbeszerzési eljárásokra vonatkozó irányítási ellenőrzéseket különösen kockázatosnak tekintette” – olvasható a témába vágó, általunk megismert kormányzati dokumentumban.

Emellett a bizottság egyedi közbeszerzési eljárásokat is ellenőrzött, és a 29 közbeszerzés közül 25-ben súlyos szabálytalanságokat azonosított. Köztük 6 rendszerszintűt, amelyeket a KFF nem észlelt időben. Az egyedi projektek hibái miatt a bizottság által kért pénzügyi korrekció 103,4 milliárd forint, tehát ezekre ennyivel kevesebb uniós forrás kifizetését javasolja. Ez nem a már kiosztott pénz visszafizetését, hanem a később utalandó források visszatartását jelenti. Ez az ellenőrzött mintában szereplő szerződések teljes értékének 10,6 százaléka.

A kormány számára készített jelentés legnagyobb újdonsága, hogy ezeken túl a bizottság rendszerszintű korrekciót is szükségesnek tart.

Ennek háromféle módja lehet: vagy az összes uniós támogatású szerződést egyenként át kell vizsgálni, vagy reprezentatív mintavétellel megbecsülni a szabálytalanságok hatását, vagy el lehet fogadni a bizottság által megállapított 10 százalékos átalányt. Az első módszernek óriási az erőforrás- és időigénye, a második módszertanát pedig jóvá kell hagyatni az ellenőrző szervekkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.