2018. szeptember 10., hétfő

A CSORNAI NAPELEMGYÁRNÁL EGY EMBER KASZÁL, ÁM MOST AZ OLAF VIZSGÁLATOT INDÍT

HVG ONLINE
Szerző: GERGELY MÁRTON
2018.09.10.



A projekt leírása szerint már három éve ontaná a nemzetközi piacra a napelemeket az EcoSolifer által megvalósított csornai gyár. Az üzemcsarnokban azonban a mai napig nem indult el a termelés, ami gyártósor híján nehéz is lenne. Az uniós támogatás miatt érintett OLAF a minap úgy döntött, közelebbről is megvizsgálja az ügyet – áll egy birtokunkba került dokumentumban. Az érintett cég állítja: nem tud a dologról. A beruházást jelentős hitellel segítő állami Eximbank pedig banktitokra hivatkozva nem ad érdemi tájékoztatást. A helyiek addig is figyelik, mi történik az ipartelepen.

"Mindaz, ami itt épül, közös siker lesz globális egymásra utaltságunkban, és ugyanakkor magyar büszkeség is"

– mondta bő négy évvel ezelőtt Áder János, amikor szülőhelyén, Csornán letette a napelemgyár alapkövét. Akkor úgy tervezték, hogy a termelés 2015-ben beindul, és 212 embert foglalkoztat majd. A gyár üzemcsarnoka már áll ugyan, de csak egyetlen embert foglalkoztat: a biztonsági őrt. Neki sincs nagyon mit őriznie, mert három évvel a tervezett üzemkezdés után is üresen áll az épület a helyiek megfigyelése szerint.


A beruházást vezető cég, az EcoSolifer honlapján még mindig a 2015-ös tervezett kezdődátum szerepel.

Nem gyártanak, kaszálnak


"Egész nyáron egyetlen észrevehető munkát végeztek a gyár területén: valaki lekaszálta a füvet"

– mondja a hvg.hu-nak Csorna korábbi polgármestere, Papp József. A településen többen is arra szoktak járni, hogy figyelemmel kövessék, történik-e valami odabent. Meglepve olvasták ezek után a Kisalföld által minden kommentár nélkül közreadott augusztus végi közleményt, miszerint jövő év elején elkezdődhet a termelés, az ehhez szükséges teljes gyártósor egy közeli raktárban van, aminek az átszállítása Csornára folyamatos. A cég ezt követően hosszasan ismerteti a még senki által nem látott gépek technikai fejlettségét, miközben már 2014-ben is azt emelte ki Áder, hogy az itt használt technológiát egyedül Japánban ismerik még a világon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.