2018. szeptember 26., szerda

A HAZATÉRÉS SOKKJA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.09.26.


Arról, hogy micsoda kultúrsokk egy új országba költözni, új életet kezdeni, már sok szó esett a Határátkelőn. Arról is beszéltünk már, hogy hazatérni sem könnyű, ráadásul utóbbi esetben nehezítheti a helyzetet, hogy lélekben talán kevésbé készülünk rá. Olyannyira igaz ez, hogy még olyan szakmákban is problémát okozhat, ahol ez a „szokásos ügymenet” része. Például a külföldön szolgálatot teljesítő diplomatáknál.

Nem véletlen, hogy az amerikai külügyminisztérium hivatalos oldalán is hosszan foglalkoznak a hazatérés sokkjával, hogyan érdemes felkészülni rá, mire számítsunk. Arra gondoltam, nem árt megnézni, szerintük miért okozhat kultúrsokkot a hazatérés és milyen javaslatokkal élnek.

Persze a kultúrsokkhoz hasonlóan annak fordított változata is erősen szubjektív, személyfüggő, de az azért megállapítható, hogy sok olyan tényező, ami a külföldre költözéskor sokkol minket, elérhet a hazatéréskor is.

A szubjektivitás ellenére a különféle kutatások azt bizonyítják, hogy vannak olyan általános, közös jellemzők, melyek a legtöbb esetben jelen vannak a hazatérők körében.

A „sima” kultúrsokk jellemzői

Mielőtt azonban rátérnénk a fordított változatra, vegyük át gyorsan a határátkelés során tapasztalt kultúrsokk jellemzőit (Wilhelmus egy régi, itt olvasható posztja alapján).

A kultúrsokk egy pszichológiai folyamat, amin az új környezetbe, új kultúrába kerülő emberek átesnek. A folyamat hosszú, több éven át zajlik, és több szakaszra bontható.

„Nászút vagy mézeshetek” szakasz

A választott országban minden izgalmasnak, érdekesnek, egzotikusnak tűnik, a megérkezéssel együtt járó izgalom rányomja a bélyegét az első élményekre. Más a nyelv, más a földrajzi környezet, újnak és különlegesnek hatnak az ízek, az emberek érdekesek és barátságosak.

Ez a szakasz tarthat néhány napig vagy akár 3 hónapig is, de van, akinél teljesen kimarad. (Például azért, mert már ismeri az országot, többször járt ott, vagyis ezen a szakaszon akár korábban is áteshetett.) ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.