2018. szeptember 19., szerda

A MI KISEMBERÜNK NEM IS TUDJA, MIT KELLENE MEGPRÓBÁLNIA. CSAK ROSSZUL ÉRZI MAGÁT. A SZÜLETÉSÉTŐL A HALÁLÁIG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.09.19.


Olvastam valamit, eszembe jutott valami más. Idézek:

"A csávó tényleg kinyír mindent és mindenkit, aki az útjában áll, tényleg beköltözik a Várba és nem csak materiálisan, de erkölcsileg is kiforgatja mindenéből ezt az országot. Leginkább a méltóságából."

2016. januárjában írtam erről a kérdésről valamit, gondoltam, megkeresem, ahhoz képest változott-e valami.

Próbálok meghatározni egy fogalmat. Nem akar sikerülni. Úgy vagyok vele, mint a szépséggel, arról Kant azt mondta, szép az, ami érdek nélkül tetszik. Igaz. Csak nem erről van szó. Minden idők egyik legkiválóbb tanárának harmadik gimnáziumban mondtam, hogy szerintem nem jó Kant meghatározása, Bánhegyi tanár úr erre azt mondta, szerinte sem, találjunk ki együtt valami jobbat. Soha nem fogom megtudni, gúnyolódott-e vagy komolyan mondta, mindenesetre maradtunk az eredetinél, egyikünk sem talált ki használhatót. Ma már bizonyosan tudom, hogy nekem volt igazam, dehát nem könnyű Kantnál jobbnak lenni, egyelőre maradok az érdek nélkülinél.

Az most sokkal élénkebben foglalkoztat, hogy leírjak valami használhatót arról, mit jelent a méltóság. Tudjuk, persze, mindannyiunknak van valami fogalma róla, de sehol nem találtam olyat, ami egyetlen mondatba tudná foglalni, mi a méltóság úgy, hogy semmi kétségünk ne legyen, egyazon fogalomról beszélünk.

Azért szeretném ezt a definíciót, mert a múltkor felületes voltam és elhamarkodottan ígértem valamit, amit nem tartottam be.

Azt kérem szépen, tessék szíves lenni elolvasni a Jóreggelt Európa január 3-i bejegyzését. Igen, akkor is, ha már tetszett olvasni, arról lesz szó, itt van ezen az oldalon:

A remény rabjai című filmben van egy szereplő, a nevére nem emlékszem, James Whitmore játssza (az 1953-ban készült Kiss me Kate-ben a két énekes táncos gengszter egyike), sok évtized után szabadul, kis idő múlva felakasztja magát. Nem tud mit kezdeni a szabadságával. A film alapjául szolgáló regényt Stephen King írta, a film forgatókönyvét Frank Darabont. A könyvet nem olvastam (egyáltalán Stephen Kinghez írásos formában nem jutottam hozzá, ezt sajnálom, mert nézetem szerint mindent el kell olvasni, ami írva van), ilyenformán nem tudom, a Whitmore játszotta figura szerepel-e benne. Ha igen, leveszem a kalapom King előtt, jó az alak, jó az epizód. A forgatókönyv írója és a film rendezője is lehetne a figura kitalálója, Frank Darabont magyar származás, vihette a zsigereiben a szabadságtól irtózó ember történetét – dehát az a helyzet, hogy Whitmore voltaképpen egy lélektani alapsémát jelenít meg, nincs időm utánanézni, talán intézményfüggőségnek hívják.
Egy újságcikk juttatta eszembe A remény rabjait (rossz, ostoba, fellengzős a magyar cím), arról szól az írás, hogy a jelenlegi rablóbanda még sokáig fog élősködni az országon. A cikkben minden benne van, aminek benne kell lennie egy ilyen elemző publicisztikában – egyvalami nincs benne. Hogy miért van így, ami van? Miért telepedhetett rá ez a bornírt, tehetségtelen, piti tolvajokból összeállt társaság az országra úgy, hogy a népnek szava sincs ellene? Nem veszi észre, hogy ezek gátlástalanul lopnak? Dehogynem. Vagy nem veszi észre, hogy reménytelenül tönkretették a gyerekei jövőjét, hogy nyomor van és kilátástalanság? Dehogynem.

Hát akkor?

Így van rendjén. Így van jól. Ez a nép ehhez van szokva. Nem kell itten semmit se nem változtatni, ne tessék. Sokszínűség, haladás, fejlődés – nemá! És ne jöjjön ide senki, mi se megyünk sehová. Azok, akik elmentek mostan itten, elég rosszul tették. Nem jó, hogy elment a gyerek, de meg is van róla a vélemény. Hova a francba mén? Oszt minek? Nem jó itt? Ez a hazája vagy nem? Magyar. Magyar ember meg nem mén sehova.

Miért nem zúdul fel a nép, amikor értesül róla, hogy félmillióan elmentek? Mert elítéli. Azokat ítéli el, akik elmentek. Nem mondja ki hangosan, de megveti a saját ivadékát, amiért az el mert menni innen. Pedig már a nagy költő is megmondta, itt élned halnod kell. Hát akkor? Meg volt mondva már akkor, és most ez a gyerek is azt mondja, a miniszterelnök. A mi miniszterelnökünk! Hogy ilyen a magyar. Büszke, harcos, szabadságszerető a maga ezeréves államiságával. Itt élned halnod kell, ez az érvényes. Jó itt. Megszoktuk. Akkor meg mit kell itten hepciáskodni, hogy mennyi a fizetés máshol? Annyi amennyi. De ez itt a mienk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése