2018. szeptember 27., csütörtök

AZ AMERIKAI PALAOLAJ- ÉS PALAGÁZBÁNYÁSZATBÓL IS ELINDULHAT A KÖVETKEZŐ GAZDASÁGI VÁLSÁG

444
Szerző: SARKADI ZSOLT
2018.09.27.


Szeptember elején megjelent egy adatokkal megtámogatott véleménycikk a New York Times-ban arról, hogy a következő gazdasági válság akár a repesztéses olaj- és gázbányászatból is elindulhat (ezt az iparágat Magyarországon általában palaolaj- és palagázbányászatnak nevezzük). A cikk írója az ismert amerikai tényfeltáró újságíró, a 2001-ben, hatalmas botránnyal becsődölt energiacégről, az Enronról díjnyertes riportkönyvet író Bethany McLean.

McLean cikkében amellett érvel, hogy a palaolaj- és palagázipar pénzügyi alapjai nem stabilak, és a repesztéses bányászattal foglalkozó cégek csak veszteséget termelnek, ennek ellenére mégis csak úgy ömlik beléjük a befektetői pénz, tehát megint veszélyes lufit fúj az amerikai pénzügyi szektor.

A piaci statisztikák alapján az újságírónak igaza is lehet.

A repesztéses bányászat forradalmat hozott az energiaszektorban, hiszen olyan energiamezőket is kiaknázhatóvá tett, amikből korábban nem lehetett volna gazdaságosan bányászni. Azaz így szólt az üzenet kb. 2014-ig, amikor az első amerikai palaolaj-válság hatására egyre többen tették fel a kérdést: mi van, ha ezekből a mezőkből most sem lehet költséghatékonyan kibányászni az energiahordozókat, csak ezt elfedi egy piaci buborék?

Az Egyesült Államok a repesztéses bányászattal újra a világ élvonalába került kőolaj- és földgáztermelésben. Jelenleg az USA-ban bányásszák messze a legtöbb földgázt az egész világon, az amerikai kőolaj-kitermelés pedig 2018 elejére meghaladta a napi 10 millió hordót, köröket verve Irakra és Iránra, megközelítve Oroszországot és Szaúd-Arábiát. Az amerikai termelés felfutásáért természetesen az új, repesztéses bányászati technológia a felelős.

A világot elárasztja az amerikai olaj meg a gáz, és ez nagyon jól illik is az Egyesült Államokban terjedő patrióta szlogenekhez: az USA újra el tudja látni magát a két fő energiahordozóval, sőt exportál is. A gond csak az, hogy a 60 legnagyobb amerikai palaolaj- és palagáz-kitermelő vállalat

még annyit sem keres, hogy a saját működését megfelelően finanszírozni tudja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.