2018. szeptember 28., péntek

ELKÉPESZTŐ SZERECSENMOSDATÁSBA KEZDETT A KORMÁNYMÉDIA ORBÁN VIKTOR LUXUSREPÜLÉSEI KAPCSÁN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.09.27.


A magánrepülő magánügy. Lényegében ezzel a faramuci bölcsességgel elintézi a kormánysajtó azt, hogy pártunk és kormányunk vezetőjét egy oligarcha repteti focimeccsekre. Az egykor plebejus szemléletére oly büszke Fidesz most olyan patríciusok gyűjtőhelye, akik szinte minden kapcsolatukat elveszítették a plebsszel. Orbán Viktor most már tényleg úgy gondolja, hogy a migránsokkal való riogatás ellensúlyozza azt a luxust és arroganciát, amely kezd hatalma védjegyévé válni.

Kezd teljesen elmosódni Magyarországon, hol kezdődik az állam, meddig nyújtózkodik a magánszféra, meddig szolgálják a köz érdekeit a kormánypárt által kinevezett vezető tisztségviselők, és mikor látják úgy, hogy az állampolgárok kiszolgálásánál előrébb való a Fidesz segítése. Nem beszéltünk még a sajtóról, amelynek egy része már lényegében a kormány egyfajta nyúlványaként régen nem tájékoztatni akar, hanem megtéveszteni, illetve a kínos tényeket elhallgatni, az összefüggéseket pedig sajátos megvilágításba helyezni.

Aki vitatja a Sargentini-jelentés megállapításait, nem igazán emlékszik már arra, hogy nem is olyan régen Magyarországon is komolyan vették a hatalmi ágak különválasztását és függetlenségét. Kemény ellensúlyt képezett például a kormányokkal szemben az Alkotmánybíróság, a mindenkori köztársasági elnök hivatala, az ügyészség vádat emelt, ha bűncselekményre utaló tények merültek fel egy nyomozás során, a sajtó pedig az állampolgárokat objektív, a lehető legkevésbé elfogult módon igyekezett tájékoztatni az országban történő eseményekről.

A Fidesz kormányzásának egyik legszomorúbb következménye, hogy ma már sem az ellenzéktől, sem a kormánypárti sajtótól, sem az ügyészségtől nem várja senki sem, hogy érdemi lépéseket tegyen olyankor, vagy egyáltalán valamit reagáljon, amikor a korrupció egyértelmű bizonyítékai kerülnek a felszínre. Legfeljebb a választópolgárok háborognak néhány napig azon, hogy egy kormánymegbízásokban dúskáló vállalkozó luxusgépén repked a miniszterelnök, hogy kedvenc időtöltésének, a focimeccseken való szotyizásnak hódoljon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.