2018. szeptember 10., hétfő

GÁRDISTÁK BIZTOSÍTOTTÁK A TÖRZSI GYŰLÉST, AMIRE 300 MILLIÓ FORINTOT ADOTT AZ ORBÁN-KORMÁNY

HVG ONLINE
Szerző: GERGELY ZSÓFIA
2018.09.10.


Gárdista önkéntesek biztosították a pár héttel ezelőtt megrendezett Kurultáj "törzsi gyűlés" rendezvényét, többek közt az árpádsávos pajzzsal és oroszlánnal díszített, jellegzetes sapkájukat viselve. Ez nem szabálytalan ugyan, de mindenképpen pikáns. Volt, ahol egymás mellett "posztoltak" a rendőrökkel – derül ki a helyszínen készült fotókról. Ráadásul a gárdisták ingyen vállalták a biztosítás feladatát a "rokontudatú népek ünnepén", pedig az Orbán-kormány 300 millió forintos támogatást adott a megrendezésére. A türkök mindenesetre kitüntették Lezsák Sándort, az eseményt megnyitó Kövér László pedig a hun nyílzáportól is el tudott jutni a kultúrharcig.

Nem vezetünk nyilvántartást arról, hogy a rendezvényt biztosító önkénteseknek volt-e vagy van-e tagsága más társadalmi szervezetekben, civil szerveződésekben – közel egy hónapba telt, mire ezt a hárító választ sikerült kicsikarni az augusztusban megrendezett Kurultáj szervezőitől. Ezzel láthatóan pontosan elkerülni próbálták az érdemi választ, a hetek óta, többször megismételt kérdésünk ugyanis az volt: hogyan fordulhat elő, hogy az egykor betiltott Magyar Gárda külsőségeiben feszítő gárdisták biztosították a több százmillió forintos kormányzati támogatással megrendezett eseményt? Méghozzá teljes harmóniában a rendőrséggel, amelynek anno már akkor is intézkednie kellett (volna), ha csak meglátta a 2009-ben feloszlatott szervezet szimbolikus ruhadarabjait viselő tagokat.

Az elmúlt napokban a Kurultájon szintén felvonuló türkök sajátos ismertségre tettek szert Orbán Viktornak köszönhetően, azonban a gárdista jelenségre közvetlenül az augusztus 10-12. közt Bugacon megrendezett „Magyar Törzsi Gyűlés”-t követően hívta fel a figyelmünket az egyik látogató. Erről több fotót is készített a helyszínen, amelyeket átadott a hvg.hu-nak. Látszik, ahogy sorfalat állnak a nézősereg előtt, posztolnak a fontosabb csomópontokban, sőt, a gárda múltja miatt vicces módon közvetlenül egy rendőrautó szomszédságában posztolva is éppen „szolgálatot teljesítenek” önkéntesként a jellegzetes fekete kiegészítőket viselő gárdisták. Mindezt megerősítik azok a felvételek, amiket a Kurultáj alatt-után posztoltak lelkesen a Facebookon a szervezet tagjai. Ezt névtelenséget kérve megerősítette egy belső forrásunk is, szerinte a Magyar Gárda jogerős betiltását követően létrejött Új Magyar Gárda vezetői, illetve tagjai láthatók több fotón...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.