2018. szeptember 26., szerda

GOND VAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.09.25.


...Egyre nagyobb pácban az Orbán-rezsim. Úgy hihették eddig, hogy az uniós források egyszercsak megérkeznek, így nem lesz gond azzal, hogy eszetlenül költöttek stadionokra és teljesen értelmetlen beruházásokra, amikkel a haverjaik zsebét és saját zsebüket tömték ki. Tévedtek, vagy legalábbis eddig nagyon úgy néz ki. Több száz milliárd forint hiányzik a költségvetésből, mivel Orbánék jócskán túlköltekeztek. Ha pedig az Uniótól nem jön a pénz, akkor sem hatalmas gazdasági, sem semmilyen más fejlődés sincs. A munkahelyeket, épületeket és gyárakat ugyanis nem önerőből építette a kormány, hanem az EU hathatós segítségével. Enélkül a pénz nélkül nem csak az ország gazdasága, de Orbán hatalma is megreccsenne, talán össze is rogyna.

A kormány újságírói már meg is kezdték a rettegést. A Magyar Idők, valamint a 888 újságírói különösképpen – persze valószínűleg mások is, de annyi időm azért nincsen, hogy a teljes lakájmédiát feltúrjam -, mivel szerintük az EU-nak nincs joga befagyasztani a magyarországi kifizetéseket. Hogy vajon azért vinnyognak, mert – annak ellenére is, hogy az uniót napi szinten támadják – a fizetésük nagyrésze is onnan érkezik, vagy csak attól tartanak, hogy szeretett vezetőjük hatalma esetleg megreccsenne – ami esetleges kirúgásokat von majd maga után – azt nem tudni. Újságírói kvalitásaik okán ugyanis nem fognak beférni egyetlen valós szerkesztőségbe sem és talán még annak is örülhetnek, ha valahol hálás közmunkási feladatokat láthatnak el.

Hogy mi lesz az uniós források sorsa, az jelen pillanatban kérdéses, azonban eléggé úgy tűnik, hogy valamilyen fajta büntetésre mindenképpen számíthat a kormány, egyedül az összeg mértéke a valós kérdés. Gond tehát mindenképpen lesz, a kérdés már csak az, mekkora...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.